Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Jasper Ridley, a neves történész és életrajzíró könyvében megpróbálja szétválasztani egymástól a valóságot és a legendákat. Nyomon követi a szabadkőművesség történetét és fejlődését a kezdet kezdetétől, már a középkortól, s közben rávilágít arra, hogy a testvériség milyen szerepet játszott a fontos történelmi mozzanatokban, például a nagy francia forradalomban, az amerikai függetlenségi háborúban, az Egyesült Államok létrehozásában. Azt is megtudjuk, hogy mi köze a szabadkőművességhez Mozart Varázsfuvolájának, s foglalkozik William Morgan halálával, akit szinte bizonyos, hogy ők gyilkoltak meg, aminek következtében New York államban valóságos hajsza vette kezdetét a szabadkőművesek ellen. Végül arról értekezik, hogy vajon fenyegetést jelentenek-e a mai világban a szabadkőművesek. Jó állapotban.
Steve Jackson - Ian Livingstone Robin Waterfield (szöveg)
Kiadó:
Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó
Kiadás éve: 1993
Kiadás helye: Bp.
A hatalmas Arkád Birodalom a galaxis elfoglalására készül. A Titkos Föld Szövetség, a TFSZ vezetői összegyűjtötték a rendelkezésükre álló kevés erőforrást, hogy egyetlen végső, szinte reménytelennek tűnő támadást indítsanak az idegenek anyabolygója ellen.
TE vagy az egyetlen reményük: egy minden harcművészetben jártas, egy csodás lézerkarddal felszerelt (ezekből a fantasztikus fegyverkből csak néhány maradt meg a Földön) kalandozó. A feladatod, hogy kutasd fel az elfoglalt bolygókon működő titkos, földalatti ellenálló szevezeteket, és utazó kereskedőnek álcázva magad összeállítsd és megfejtsd a titkos kódot, mely szükséges az ellenség elpusztításához. Csak az összes szükséges információ összegyűjtése után támadhatod meg az Arkád Birodalom központját. A TFSZ szerint az Arkád Birodalom ebből a központból nyeri minden erejét, és ha ez elpusztul, a szabad világok hatalmas fenyegetéstől menekülnek meg.
Két kocka, egy ceruza és egy radír: ez minden, amire szükséged van, hogy belevágj... Jó állapotban. (hbiz)
Gilbert Delahaye - Marcel Marlier
Kiadó:
Holló és Társa
Kiadás éve: 2005
Kiadás helye: Kaposvár
Márti elviszi Pepe kutyust Pabló Palettó festőművészhez, hogy modellt üljenek neki, de olyan érdekesnek találja a műhelyt, hogy maga is kedvet kap a rajzoláshoz. Lelkesen tanul az idős művésztől és a mese végén még egy nagy meglepetés is vár rá és Pepére. Jó állapotban.
Mit tenne, ha most odalépne Önhöz egy riporter, és felkérné egy élő adásba menő tévéinterjúra – méghozzá egy szakmai előmenetelét meghatározó kérdésben? Örülne, ha garantáltan profi teljesítményt tudna nyújtani? Michael Barratt könyvéből, akit a szakma az egyik legtapasztaltabb üzleti médiaszakemberként ismer, segítséget kaphat ehhez. Megtudhatjuk például: hogyan építsünk kapcsolatot a média világának embereivel; miért kell odafigyelnünk másokra; hogyan „csináljuk” saját magunknak a hírverést; hogyan készüljünk fel, és ennek miért elengedhetetlen része a gyakorlás; hogyan keltsünk megfelelő benyomást az emberekben; hogyan kezeljük a kényes témájú interjúkat és a konfrontációt. A szerző szilárdan hisz abban, hogy minden interjúra való felkérés – lehetőség arra, hogy növeljük ismertségünket, szakmai presztízsünket és nem utolsó sorban, vagyonunkat. Jó állapotban.
Edgar Allan Poe válogatott novelláinak kötete. Jóllehet az írások témája szerteágazó, az író mégis egyetlen, kimeríthetetlen kérdéssel foglalkozik: az emberi lélekkel, annak tulajdonságaival. Több írás vizsgálja a lelkiismeret problémáit, a látomások, a misztikum világát. Jó állapotban.
Vargáné Kovács Veronika harminc éve gyűjti Sióagárd gazdag hímzés-kultúrájának darabjait, nem kímélve időt, pénzt és fáradságot, hogy a maga örömére felfedezett szellemi és tárgyi örökséget egyben közkinccsé is tegye. Ez a törekvés hozta létre néhány évvel ezelőtt a leányvári családi pince szomszédságában a Hímzésmúzeumot, most pedig ezt az igényesen összeállított, szép kötetet. Jó állapotban.
A Magyar népmesék rajzfilmsorozat az elmúlt évtizedek során fogalommá vált. Ezek a népszerű elbeszélések most képeskönyv formájában kelnek életre: a mesék és a rajzfilmekből jól ismert illusztrációk olyan hangulatot teremtenek, hogy a könyvet forgatva az egész történet lepereg a szemünk előtt, A kötet a következő meséket tartalmazza: Holló Jankó, A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kokas vándorútja, Előbb a tánc, azután a lakoma, Ábelesz-kóbelesz, A szegény ember szőlője, A székely asszony és az ördög, A mindent járó malmocska, Pinkó, A szorgalmas és a rest leány. Jó állapotban.
Julia Parker - Derek Parker
Kiadó:
Akkord Kiadó-Gulliver Könyvkiadó
Kiadás éve: 1993
Kiadás helye: Bp.
Julia és Derek Parker, akik napjaink legismertebb praktizáló asztrológusai közé tartoznak, e kötetben 20 év alatt szerzett tudásukat foglalták rendszerbe. Az ő ismereteiknek és széles körű tapasztalataiknak köszönhetően átfogó asztrológiai kalauz kerül a magyar olvasók kezébe. A mű részletesen foglalkozik a Naprendszerrel, a Zodiákus jegyekkel, a házakkal, megismertet az Ascendens, az MC és az uralkodó bolygó fogalmával. Vizsgálja a bolygók hatását a jegyekben, illetve a házakban. Mindemellett a Parker-féle asztrológia elsősorban gyakorlati útmutató. Lépésről lépésre haladva bevezeti az érdeklődőt a horoszkóp kiszámításának és értelmezésének tudományába. A könyv végén található részletes táblázatok, amelyek a bolygók helyzetét adják meg, nagy segítséget nyújtanak a számítások elvégzéséhez. A szerzők saját esettanulmányai azt mutatják be, hogyan értelmezhető a születési horoszkóp a mindennapi élet meghatározott területein, és arra inspirálják az olvasót, hogy megkezdje utazását az asztrológia lenyűgöző világában. Jó állapotban.
A nagy bummtól a fekete lyukakig.
A szerző az univerzum keletkezésének és megszűnésének, a fekete lyukaknak, a térnek, az időnek, a téridőnek a kutatója. 2. kiadás.
Szövegközti ábrákkal illusztrált.
Kiadói kartonkötésben, jó állapotban.
Az ötvösipar mai fejlettségét az egyes műveletek: a sajtolás, a fémnyomás, a forrasztás, a különböző forgácsolási és csiszolási folyamatok technikáján keresztül lehet lemérni. Az i. e 4. évezredből ránk maradt aranyékszerek még igen kezdetlegesek voltak, kalapálással készültek. Jelentős fejlődés csak akkor következett be, amikor az emberek a forrasztást megismerték, amellyel lehetővé vált bonyolultabb formájú ékszerek és használati tárgyak készítése is. Negyedik, bővített kiadás. Jó állapotban.
A könyvből megtudjuk, hogy a zöld növényzet valójában társadalmakból áll, amelyeknek gazdasági és társadalmi stratégiái és szigorú törvényei vannak. Szemléletes példákon keresztül ismerjük meg a növényi társadalmak szerkezetét, működési és gazdasági elveit. Szót ejtünk azokról a fontosabb tudományos eredményekről, amelyek a növényi közösségek és az emberi társadalom közös vonásaira utalnak. A könyv azt kívánja bemutatni, hogy békés gazdasági együttműködés kialakítására van szükség az emberi társadalom létét alapvetően meghatározó növényi társadalmakkal. Jó állapotban.
"Nagyúri mulatság a szarvasvadászat. Kivált a falkával való szarvasvadászat. Szegény ember, ha már hozzájut is, hogy egyszer-egyszer részt vegyen valami vadászaton, vagy ha magában készül neki, hogy bebarangolja az erdőt: legfellebb őzre indul. A lomberdők gyönyörű királya, a szarvas, már nem olyan közpréda, amihez bárki hozzájut; őrzik azt ott is, ahol a szabadban tenyészik, pedig leginkább vadas kertekben szokták nevelni." A kötet nem egyezik meg Bársony István hasonló című kötetével. Átkötött, jó állapotban.
A szigetország középkori társadalma és kultúrája A Domesday Book, minden idők talán legmegdöbbentőbb történelmi dokumentuma 1086-ban született meg. A felmérést, mely Anglia területeit és lakosait érintette, Hódító Vilmos parancsára végezték el. Az Anglia múltjának nyomában című könyv nem pusztán ennek az ősrégi kéziratnak az elemzése, hanem sokkal inkább kísérlet annak a világnak a felélesztésére, amelyet az a dokumentum oly elevenen tár elénk. Adatainak felhasználásával nemcsak a normann társadalomról ad átfogó képet, de az azt megelőző angolszász, római és vaskori társadalmakról is. Jó állapotban.
Valahol a galaxisban milliók szűnnek meg létezni egyik pillanatról a másikra. Iszonyatos erejű zavar keletkezett az Erőben, amelyet Luke a Jedi-akadémián és Leia a Coruscanban egyaránt éreztek. Miközben Leia orgyilkossági kísérlet, az Új Köztársaság elleni ármány és egy Han Solóval kapcsolatos koholt vád ellen küzd, Luke felkutat egy korábbi Jedi-tanítványt, akit felelősnek gondol a tömegpusztításért. Azonban Brakiss csupán a csali egy halálos csapdában, amit a sötét oldal egyik mestere állított, hogy császárként uralkodhasson. Célja, hogy megölje Luke-ot, Leiát és Jedi-gyermekeiket. Őket milliárdok követik majd egy olyan holocaustban, melyre még nem volt példa a galaktikus történelemben. Jó állapotban.
A Bermudai kalózok folytatása.
A Sandokan-történetek után az Olvasó most sem csalatkozik a páratlan meseszövésű pergő eseményekben bővelkedő romantikus történetben. 1775. márciusában Boston még angol fennhatóság alatt áll, de a tengereket le, egészen Floridáig már nemcsak az angolok, hanem a kalózok is uralmuk alatt tartják. A zavaros időkben és zavaros vizeken a kalózok nem csupán a rablással és virtuskodással, hanem épp egy szépséges szőke leányzó megmentésével is foglalkoznak. A tengereken harc, a férfiak közt csata dúl ugyanazon leány kezéért: vajon kié lesz? A karót nyelt angol lordé, vagy a kalózok vezérének felcsapott báróé? Ez már csak a szárazföldi és tengeri csatajelenetekben tobzódó, fordulatos és letehetetlen kalandregény utolsó lapjain derül ki, mely Salgari legjobbjai közül való.
Emilio Salgari (1862 – 1911) népszerű olasz újságíró, kalandregényíró, többek között a Sandokan, A Bermuda kalózai és a Fekete Kalóz regénysorozatok szerzője. Bár leginkább a kalandregényeiről ismert, de emellett az olasz fantasztikus irodalom úttörőjének is tartják (Mesék elveszett városokról és nagy kincsekről, Időutazással járó kalandok). Összesen több mint nyolcvan művet írt, de ha a rövid elbeszéléseket is számoljuk, akkor ezek száma meghaladja a kétszázat. Magyarul még: Az alaszkai aranyásók, Az aranymezők királynője, A kék hegyek kincse, Cserna grófja az Idegenek Légiójában, Maláj kalózok, Zivatar kapitány, A Fekete Kalóz, Sandokan a Maláj Tigris (ez utóbbi a Roburban jelent meg, és a harmadik része a 11 részes Sandokan-sorozatnak).
Illusztrált, első kiadás, jó állapotban.
Hatalmas erőfeszítéseket tesznek a világban mindenütt, hogy az asztrológiát tökéletesebb modern tudománnyá alakítsák. Általánosan egyre nagyobb a késztetés a holisztikus megközelítés elsajátítására, amelynek lényege, hogy az ember tudatára ébred, hogy létezik egy tökéletesebb kapcsolat a világegyetem valamennyi élete és egysége között. Ennek az alapvető felismerésnek az átélése a Vízöntő korának egyik célja. A gondolat magjai egy ideje már benne vannak az emberiség kollektív tudatában, most kezdenek azonban kikristályosodni a gondolatok szociológiai formái. Lehet, hogy sok társadalmi zűrzavar kell ahhoz, hogy a világ régi társadalmi formái helyébe újak lépjenek, s ezek a felbolydulások bizonyára valamennyiünk életét érintik majd. Mindez azonban része a bolygónkra és az ott élő emberiségre vonatkozó Tervnek. Jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.