Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Az autizmus szenvedés, ellentmondás, káprázat és mítosz, ugyanakkor természeti tény és komoly tudományos probléma. Az érintett családok és egy sereg elkötelezett szakember figyelmének középpontjában áll, a köztudatba azonban csak az „Esőember” alakján át került be. Ez az első magyarul megjelenő szakkönyv ebben a speciális témakörben, amely a világon is elsőként ad kielégítő pszichológiai elemzést arról, mi játszódhat le az autista elméjében. A szerző szerint az az autisták alapvető problémája, hogy képtelenek információtöredékekből összefüggő egészet alkotni, valamint saját gondolataikat, hiedelmeiket és érzéseiket értelmezni... Könyve a laikus olvasó számára is érdekfeszítő, ugyanakkor rendkívüli, eredeti alkotás. Uta Frith a londoni MRC Kognitív Fejlődési Munkacsoportjának kutatója, és a londoni University College tiszteletbeli munkatársa. Jó állapotban, a lapszélek kissé elszíneződtek.
Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalomban elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek. Mint a kötetből kitűnik, nem teljesen egyértelmű, hogy mit tekintsünk egy adott társadalomban deviáns viselkedésnek. Ilyenek az ebben a tanulmánygyűjteményben tárgyalt bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és a lelki betegségek. A szociológiai kézikönyvek néha itt tárgyalják a prostitúciót, a homoszexualitást és esetleg más viselkedésformákat (antifák, stb.) is. A deviáns viselkedések mindig nagy érdeklődést váltanak ki az egész társadalomban, a szociológia kezdetei óta – elsősorban Durkheim (2003) klasszikus öngyilkosságkönyvével kezdődően – nagy figyelmet fordított rájuk.
Átfogó vizuális összefoglaló az angol nyelvtanról egyszerű és közérthető magyarázatokkal, amely bármilyen szinten álló nyelvtanulónak hasznos segítséget nyújt. Ez az összefoglaló kiadvány lefedi a teljes nyelvtani anyagot, amelyet a Közös Európai Referenciakeret (KER) által meghatározott A1–C1 szinten elvárnak. A teljes körű felkészülés érdekében érdemes az English for Everyone kurzus többi kötetével együtt használni. Újszerű állapotban.
Dr. Ádám László - Marosi Sándor - Dr. Szilárd Jenő (szerk.)
Kiadó:
Akadémiai
Kiadás éve: 1959
Kiadás helye: Bp.
A magyar geográfusok és a magyar geográfia ígéretet tettek, hogy a hazai földről, egyes tájairól és gazdasági körzeteiről korszerű természeti és gazdaságföldrajzi monográfiákat készítenek. A kötet a második e sorban. Kihajtható képekkel és melléklettel, jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.