Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Hintalan László (szerk.)
Kiadó:
Petőfi Sándor Művelődési Központ-Népművelési Intézet
Kiadás éve: 1985
Kiadás helye: Gödöllő-Budapest
Táncélet- és táncgyűjtés Kartalon - módszertani előtanulmány. Kartal a nyugati palócok legdélibb területének, a néprajzilag sajátos színnel rendelkező Galga-mentének egyik faluja. Néptánchagyományának gazdagságára egy 1976-ban készített táncfilm hívta fel a figyelmet. Ettől kezdődően tartják számon táncait és táncosait a néptáncmozgalom, a színpadi táncművészet alkotói éppen úgy, mint a táncházmozgalom képviselői vagy a fesztiválok rendezői. Ez az érdeklődés indokolta ennek a könyvnek a megszületését. A kiadvány elsősorban adatközlés, a közölt irodalom érinti ugyan az egész Galga-mentét és a táncon kívüli néprajzi területeket is, de nem tartalmaz összehasonlító tanulmányt a palóc vidék egyéb területeinek táncaival.
Az erdőnek, mint egyedüli majdnem korlátlanul megújítható nyersanyagforrásnak a jelentőségét egyre szélesebb körben ismerik fel a földkerekség valamennyi táján. Egyben a fatermesztés-fokozás legfontosabb eszközének mindinkább a növénynemesítést tekintik. A napjaink értelmezése szerinti erdészeti nemesítés Magyarországon az Erdészeti Tudományos Intézetben indult meg, és legnagyobbrészt ma is ott folyik. Így a könyv magyar eredményeit elsősorban az ERTI kutatói nyomán összegezzük. Jó állapotban.
„Volt egyszer egy mesebeli ország, a kis Tarkabarka ország, ennek meg egy öreg királya, az öreg királynak meg egy szép kis tarkabarka palotája”
Ezzel a mondattal kezdődik Molnár Kata meseregénye, és szól egy öreg királyról, egy haszontalan királykisasszonyról, egy kis kuktáról és egy tücsökről. Jó állapotban.
Írta Greguss Pál, a szegedi Polgáriskolai Tanárképző Főiskola tanára, később egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora. Kutatási területe a biológia számos ágát érintette: növényélettan, a növények külső és belső morfológiája, növényrendszertan, növényföldrajz, származástan, fejlődéstörténet, növénygenetika, palinológia, ökológia, biofizika. Munkássága utolsó két évtizedében főleg a faanatómia és a paleoxylotómia területén jelentős. Az előszót Móra Ferenc írta. A szöveg közötti 428 fekete-fehér rajzot néhány kivételével a szerző rajzolta. Átkötött, jó állapotban.
Gyárfásné dr. Kincses Edit - Pozsonyi Gabriella
Kiadó:
Nemzeti Tankönyvkiadó
Kiadás éve: 1994
Kiadás helye: Bp.
A 3. és 4. osztályos olvasókönyvekből válogattuk azokat a verseket (Himnusz, Nemzeti dal, Mama, stb.), amelyeket e kötetünkben esztétikai és pedagógiai szempontok szerint elemeztünk. Könyvünkkel egyfajta módszertani ötlettárral szolgálunk az alsó tagozaton tanító kollégáknak. 2 mű, jó állapotban, néhány aláhúzás.
A vállalkozás kísérletet tesz arra, hogy rekonstruálja, milyen tárgyi környezetben nőtt fel Petőfi Sándor, hogyan alakította ki később saját otthonát. A relikviák árulkodnak Petőfi ízléséről, a katalógusban szereplő ruhák, könyvek, metszetek, botok, sétapálcák, pipák, apróbb személyes holmik kapcsolódását az életműhöz szépirodalmi szöveghelyek érzékeltetik. Jó állapotban.
A kötet elméleti alapot byújt a kőolajrétegben és az ezt kiaknázó kutakban végbemenő folyamatok megértéséhez, és bemutatja a különböző olajtermelési módokkal működő kutak technológiai létesítésére és méretezésére vonatkozó módszereket.
A valaha leginkább gazdasági szerepet betöltő és erdészeti munkásokat szállító keskeny nyomtávú kisvasút vonalak mára elsősorban a turizmust szolgálják. A kötet ennek a történetét meséli el képekkel illusztrálva. Jó állapotban.
Dr. Tóth László professzor ritka könyve átfogó, sok új ismereteket adnak a gyakorlatban dolgozó gyógyszerészek, orvosok számára, de eredményesen tudják alkalmazni a benne leírtakat az egyetemi hallgatók és bárki, aki drogokkal kívánja gyógyítani magát. Mit nevezünk drognak? A drog a gyógynövény hatóanyagot tartalmazó, szárítással tartósított része, amelyet (vagy amelyből előállított készítményt) gyógyítás céljára használjuk. Napjainkban az ember a természet adta lehetőségek maximális kihasználása során soha nem látott érdeklődést tanúsít a növényvilág és benne a gyógynövények iránt. Jó állapotban, a professzor néhány saját kezű javításával.
A kötet szerzői (Bertényi Iván, Bitskey István, Bóna István, Fodor István, Kósa László, Szegedy-Maszák Mihály, Tóth István György és Valuch Tibor) közel ezer év kulturális-civilizációs folyamatát mutatják be. 3., jav. kiad. Jó állapotban.
Búss Gábor Olivér, Kirády Attila, Trunkó Bence (szerk.)
Kiadó:
Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kiadás helye: Pécs
Sztorik, receptek, kulisszatitkok a sztárok konyhájáról. A könyv a benne szereplő történeteket, kulisszatitkokat és az egyes epizódokból kimaradt eseményeket tekintve remek kiegészítője a tévéműsornak. A Hal a tortán indulása óta jóval több mint száz színész, sportoló, politikus, zenész fordult meg a műsorban. Az ő küzdelmeiket, sikereiket, vagy éppen bukásaikat örökíti meg a könyv. És ha találnak benne pár receptet, amit szívesen készítenek el - az már csak a hal a tortán. Jó állapotban. (kbiz)
A könyv a rajz szemléltető eszközével nyújt segítséget a tervező mérnöknek, technikusnak mindennapi munkájában. A könyv, mint példatár összefoglalja a kötőelemek, tengelyek, csapágyazások, fékek, tengelykapcsolók, fogaskerék-hajtóművek stb. jellegzetes kialakítását. Célja, hogy a tervező ne fordítson időt a valahol már megvalósított konstrukció" feltalálására", ne essen elemi hibába kellő tapasztalat híján, s néhány szellemes megoldás ismertetésével ösztönzést adjon az alkotó képzeletnek új, korszerűbb megoldások feltalálására. A mű felöleli a gépelemek egész területét, így ismerteti a tűrések, illesztések, felületminőség és szerkezeti anyagok után a szegecskötések, hegesztett és ragasztott kapcsolatok kialakítását, ék- és reteszkötést, csapokat, szegeket, csavarkötéseket. Foglalkozik a tengelyek, tengelykapcsolók, sikló- és gördülőcsapágyak, fékek, tömítések kialakításával, jellegzetes példákat ad a dörzs –, szín- és lánchajtásra, valamint a fogaskerék-hajtóművek, a bolygóművek és a csigahajtás kialakítására. Védőborító szakadozott, könyvtest szép, megkímélt állapotban.
„Ez az impozáns könyv tizenhét év munkáját tetőzi be. A végletekig tökéletesített, csodás receptek, tippek és trükkök eredménye - otthon te is megalkothatsz bármit, ami ebben található. Egy ilyen könyvet csak egyszer írhat meg az ember, tehát mindent meg kellett tennem azért, hogy a lehető legjobb legyen. Megtisztelő arra gondolnom, hogy a Karácsonyi receptek is részese lehet a családok ünnepi előkészületeinek - téged is segíthet abban, hogy igazán tökéletes legyen a karácsonyi lakoma. Remélem, minden évben újra meg újra előveszed majd.” Új állapotban, felbontatlan nejlon csomagolásban.
Ünnepi szokásainkban felfedezhető az elemi erők tisztelete. Sok hasonlóság van a mezopotámiai, egyiptomi, hindu és indián kultúrában. Mintha valami régi tudáson alapulnának. Ezért kell, hogy feltérképezzük, milyen sok kincset hagytak ránk elődeink az ünnepek szimbolikája révén. Újszerű állapotban.
A kötetből az olvasó megismerheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át - bár ők működtették. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Szép állapotban.
Átfogó útmutató a világ több mint 90 legjobb harci repülőgépéhez. Az egyes repülőgépek részletes három nézetű színes illusztrációi egyedi vizuális referenciaként szolgálnak. Felfedi a katonai repülés történetét az első világháborútól (Fokker) a mai F-22 Raptorig. Felvázolja minden repülőgép fejlesztési történetét és műszaki jellemzőit. Angol nyelvű. Szép állapotban.
Bár a légi hadviselés története nem túl régre nyúlik vissza, a repülés baklövési ilyen rövid idő alatt is megrázó pusztítást végeztek. A szerző ezúttal a tőle megszokott izgalmas, érdekes és a történelemkönyvekből kimaradt történeteket a légi hadviselés területéről gyűjtötte össze. Jó állapotban.
Egy varázslatos keveredés után a brit magizoológus, Göthe Salmander New York City utcáin találja magát, amint épp legendás állatokat próbál becserkészni. El kell fogni az elszökött lényeket, ezért Göthe segítségére siet a becsvágyó pék, Jacob Kowalski, és az Amerikai Egyesült Államok Varázslókongresszusának két boszorkánytagja, Tina és Queenie Goldstein. A csapat tagjai nagyon különböznek egymástól, ezért Göthe egy olyan izgalmas kaland közepébe csöppen, amit soha nem fog elfelejteni! Újszerű állapotban.
Akadémiai konzultatív szerkesztőbizottság
Kiadó:
Magyar Nagylexikon Kiadó
Kiadás éve: 1993-2004.
Kiadás helye: Budapest
A Magyar Nagylexikon egy általános lexikon, mely kiadását 1993-ban kezdte meg az Akadémiai Kiadó. A negyedik kötet 1995-ben jelent meg. A kiadást az 5. kötettől a Magyar Nagylexikon Kiadó Rt. folytatta, és 1997–2004 között megjelentette a további köteteket. A lexikon 18 kötetet és egy kiegészítő kötetet tartalmaz, melyekben közel 160 000 szócikk, 19 000 színes és fekete-fehér illusztráció található. Bemutatja a Föld országait térképekkel; tartalmaz több tízezer életrajzi cikket tudósokról, művészekről, politikusokról; igyekszik minden tudományterületet lefedni. Készítésében 340 szerző működött közre, ellenőrzését pedig 105 lektor végezte. A szerkesztést a főszerkesztő és a kötetszerkesztők irányításával 24 szakszerkesztő végezte. A készítők szerint „ez vélhetően az utolsó nyomtatásban megjelent magyar általános nagylexikon”.
Kiadói aranyozott, műbőr kötésben, védőborítóval, új állapotban. Nyomás és kötészet a Gyomai Kner nyomdában. A utolsó két kötet (kronológia) bontatlan műanyag csomagolásban. (Biz. 144)
Hatalmas erőfeszítéseket tesznek a világban mindenütt, hogy az asztrológiát tökéletesebb modern tudománnyá alakítsák. Általánosan egyre nagyobb a késztetés a holisztikus megközelítés elsajátítására, amelynek lényege, hogy az ember tudatára ébred, hogy létezik egy tökéletesebb kapcsolat a világegyetem valamennyi élete és egysége között. Ennek az alapvető felismerésnek az átélése a Vízöntő korának egyik célja. A gondolat magjai egy ideje már benne vannak az emberiség kollektív tudatában, most kezdenek azonban kikristályosodni a gondolatok szociológiai formái. Lehet, hogy sok társadalmi zűrzavar kell ahhoz, hogy a világ régi társadalmi formái helyébe újak lépjenek, s ezek a felbolydulások bizonyára valamennyiünk életét érintik majd. Mindez azonban része a bolygónkra és az ott élő emberiségre vonatkozó Tervnek. Jó állapotban.
„Akkor ajaj. Meg hajaj. Mert csendes esőben mélabús manócskák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadtsarok felől jön a rossz idő, rontó-bontók.” Jó állapotban.
Életünk során számos alkalommal köszönt ránk a búcsúzás pillanata. Búcsúzunk az élők sorából eltávozott szeretteinktől, búcsúzunk, ha véget ért egy fontos kapcsolat, vagy lezárul életünk egy korszaka. A szó szoros és átvitt értelmében vett halálok gyakran váratlanul érnek minket, rettegéssel töltenek el, mert utánuk üresség és fájdalom marad. Ez a kötet, amely az elmúlt évszázadok kiemelkedő íróinak és színészeinek utolsó szavait, leveleit és naplórészleteit, valamint gyász- és búcsúbeszédeket tartalmaz, segíteni szeretne félelmeink és a fájdalom legyőzésében. Gyűjteményükben a magyar irodalmi és színházi élet olyan meghatározó egyéniségei szerepelnek, mint Balassi Bálint, Petőfi Sándor, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, József Attila, Ady Endre, Weöres Sándor, Csáth Géza, Szerb Antal, Márai Sándor, Latinovits Zoltán, Jászai Mari, Blaha Lujza, Somlay Artúr és még sokan mások. Utolsó naplóbejegyzéseik és leveleik lelkük legrejtettebb titkairól mesélnek. Jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.