KATEGÓRIÁK

Böngésző

Fantasztikus irodalom Sci-fi (SF-fantasy, cyberpunk, steampunk, new weird)

Ráma II.

Online antikvárium: Ráma II. Szerző:
Arthur C. Clarke - Gentry Lee
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 473
Fordító:
Béresi Csilla
Sorozat:
Ráma-tetralógia 2.

Ráma II. Arthur C. Clarke regénye, mely a Randevú a Rámával című regény folytatása. A történetet további két folytatás követte: The Garden of Rama (A Ráma kertje) és Rama Revealed (Ráma – Végső megoldás). Az emberiség földön kívüli intelligenciával való első találkozása nem tudott fényt deríteni az idegenek eredetére és céljaira. A Rámával randevúzó, talányt talány után felfedező űrhajósok csupán egyetlen tényt tudtak biztosan megállapítani: a rámaiak mindenből hármat készítettek. Sokan ebből arra következettek, hogy a Naprendszert meglátogató idegen űrhajót további kettő fogja követni. És lám, igazuk lett: Hetven évvel az első csillaghajó után újabb Ráma dübörög a Föld felé! Hiába fogadja azonban az új jövevényt jóval felkészültebb emberi expedíció, mint elődjét, a randevú a második Rámával hamarosan baljós események sorozatába torkollik. Az új csillagközi vándor ugyanis -bár kívülről szakasztott mása az első Rámának- új kihívásokat kínál felderítőinek, akik nem biztos, hogy mindig a legbölcsebb módon reagálnak ezekre. A regény azzal ér véget, hogy három asztronauta a Ráma belsejében ragad, miközben az elhagyja a Naprendszert. Jó állapotban.  

KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-

Rapture - A víz alatti város

Online antikvárium: Rapture - A víz alatti város Szerző:
John Shirley
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 397
Fordító:
Popovics Ferenc
Sorozat:
BioShock

A víz alatti város, eredeti címén BioShock: Rapture, a népszerű BioShock videojáték-sorozat előzményregénye, amely a disztópikus Rapture városának keletkezését meséli el Andrew Ryan és más különcök szemszögéből, akik az óceán mélyén akartak utópikus társadalmat építeni. A cyberpunk és steampunk elemeket ötvöző sci-fi horror regény felfedi a város hanyatlásának okait. Olvasott, de jó állapotban.  

KOSÁRBA TESZEM Ár: 15 000Ft.-

Riválisok

Online antikvárium: Riválisok Szerző:
Nemes István (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2000
Oldalszám: 397
Sorozat:
Cherubion Science Fiction 15.

Thong Bregardo és Hork Kraggh különös fickók, akik csupán egy valamiben hasonlítanak: mindkettő azt hiszi magáról, ő a legjobb fejvadász a galaxisban. Valahogy azonban már évek óta többször is egymásba botlottak, s kevésen múlott, hogy még mindketten életben vannak. A rivalizálás, a felgyülemlett sérelmek mértéke miatt a harc köztük annyira elmérgesedett, hogy akár egy kanál vízben is megfojtanák egymást; sőt kanálra és vízre talán szükség sem lenne. És most, amikor eddigi legveszélyesebb küldetésük során ismételten kereszteződnek útjaik, elhatározzák, hogy megejtik a végső leszámolást...
A fordulatos címadó regény mellett számos elgondolkodtató és kalandos írást olvashatunk e kötetben, mely remek szórakozást kínál. Jó állapotban.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 1 500Ft.-

Sabbat mártír (A 7. Gaunt szellemei regény)

Online antikvárium: Sabbat mártír (A 7. Gaunt szellemei regény) Szerző:
Dan Abnett
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 411
Fordító:
Oszlánszky Zsolt
Sorozat:
Warhammer 40 000

Új remény támad a Káosz-fertőzte Sabbat világokon, amikor nyilvánosságra hozzák a hírt: Szent Sabbat újjászületett. A katonai vezetés remek lehetőséget lát benne, egy eszközt, melyből új erőt meríthetnek a szükség óráján az elcsüggedt seregek. Azonban a Káosz erői is tisztában vannak a fenyegetéssel, ezért legfélelmetesebb gyilkosaikat küldik a Beati elpusztítására. Csupán Gaunt és a szellemek állíthatják meg őket… Jó állapotban.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-

Sötét kapuk I-II. (egy kötetben)

Online antikvárium: Sötét kapuk I-II. (egy kötetben) Szerző:
Nicholas Friday (Péntek Miklós)
Kiadó:
Győr
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 175, 138

I. A titkos társaság II. Istenek arcai Az ókori történelmet tanító Nicholas Friday nyugodt mederben zajló életét váratlan fordulat zavarja meg; régi kedvet ismerőse és pártfogója, Lady Eva Gordon hívatja magához és megkéri, derítse ki miféle vallási csoporthoz csatlakozott Firenzében tanuló lánya, Elizabeth. Kétkedése ellenére az aggódó asszony határozott kérésének engedve Olaszországba utazik, ahol rövidesen egy titokzatos szertartáson, majd az álmok és a korábbi életek birodalmában találja magát, miközben a kellemes kirándulásnak induló kaland egyre veszélyesebbé és rejtélyesebbé válik A korábban egyértelműnek tűnő szálak végleg összekuszálódnak, a fantomoknak látszó ellenfelekkel szemben szinte már a puszta életéért kell küzdenie; az út végén pedig feltárulnak a titokzatos Sötét kapuk. Reprint kiadás, szép állapotban.  

Ár: 15 000Ft.-

Supernova 4. (fanzin)

Online antikvárium: Supernova 4. (fanzin) Szerző:
Hunyadi Csaba - Vásárhelyi Lajos (szerk.)
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 1987
Oldalszám: 38
Szerkesztő:
Illés Tibor, Nyáry Miklós (közrem.), Acsai Ferenc (ill.)
Sorozat:
Supernova 4.

A Szegedi Galaktika Sci-fi Klub fanzinja. Jó állapotban, néhány oldal duplázódik.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 12 000Ft.-

Szigetek az égben

Online antikvárium: Szigetek az égben Szerző:
Arthur C. Clarke
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 209
Fordító:
Kolonics Gabriella
Szerkesztő:
Németh Attila
Sorozat:
Űr-trilógia 1., Galaktika Fantasztikus Könyvek

A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá. Arthur C. Clarke: Űr-trilógiájának (The Space Trilogy) első része. 1. Arthur C. Clarke: Szigetek az égben
2. Arthur C. Clarke: A Mars titka
3. Arthur C. Clarke: Földfény Jó állapotban.        

KOSÁRBA TESZEM Ár: 4 000Ft.-

Terminator - Közelgő vihar

Online antikvárium: Terminator - Közelgő vihar Szerző:
S. M. Stirling
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 2006
Oldalszám: 459
Fordító:
Szántai Zsolt
Sorozat:
Ierminator

A T2 és A hasonmás folytatása. Sarah és John küldetéséhez az egykori terrorelhárító ügynök, Dieter von Rossbach nyújt segítséget, aki akarata ellnerére lesz a T-101-es Terminator-egység fizikai modellje. A káosz és a halál korának előestéjén egy új fenyegetéssel kell szembenézniük: a Serena Burns nevű I-950-es gondoskodott arról, hogy Skynet az ő halála esetén se maradjon védtelen. A két új Infiltrator, Clea és Alissa a montanai hegyek között már a végső összecsapásra készül. Jó állapotban.  

Ár: 7 000Ft.-
split
Ugrás:
Összesen: 131 könyv
Elöző 14. oldal / 17 oldal Következő
Egy oldalon megjelenített könyvek száma:
Rendezés: