Szent-Györgyi Albert 1937. december 10-én átvette a Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól. Az indoklásban ez szerepelt: „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. A tudóst idehaza a C-vitamin feltalálójaként emlegetik, és szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjasunk, aki ezt az elismerést a szülőhazájában tudományos eredményeiért nyerte el. De milyen ember is volt Szent-Györgyi, akit Szegeden csak „Prof”-ként emlegettek? Az események valóságos dokumentumok és fikciós jelenetek egybegyúrásával elsősorban Szent–Györgyi életének utolsó hat magyarországi évére koncentrál. Eközben filmszerű visszaemlékezések mutatják be, hogy mi történt vele az 1941 előtti években. Megismerkedhetünk azokkal a tényekkel, és eseményekkel, amelyek emigrációra kényszerítették. Rendkívüli tudós, botcsinálta kém és egyes kortársa szerint „kalandor” politikus volt. Ugyanakkor még a történészek is úgy emlékeznek meg az 1944-es német megszállás utáni időkről, hogy ő volt az egyik legjelentősebb antifasiszta ellenállási csoport vezetője. Hitler kétszer is szemrehányást tett miatta Horthynak, és kiadta a parancsot, hogy rabolják el a tudóst (és szállítsák Berlinbe, mert „személyesen akar végezni azzal a disznóval”). Wisinger István Szent-Györgyi Albert kevésbé ismert oldalát, személyisége ellentmondó vonásait, a belső vívódásokkal teli életútját, és magánéleti válságait is feltárva igyekszik bemutatni a tudóst. Újszerű állapotban.