A beteg magyar közállapotokat mi sem jellemzi jobban, minthogy egyes alkotók vagy irodalmi művek megítélése sokkal inkább politikai kérdés, mintsem irodalmi. Így járt egyetlen Nobel-díjas írónk, Kertész Imre. Az „ellenkező előjelű” szerzők közül talán Wass Albert neve a legismertebb. Világnézeti alapon szokták a „20. század legnagyobb magyar regényírójaként” emlegetni, míg mások kényszeresen bizonygatják égbekiáltó tehetségtelenségét. Az előbbiek minden bizonnyal soha semmit sem olvastak Móricz Zsigmondtól, Szabó Magdától vagy Németh Lászlótól, az utóbbiak pedig – ha kézbe is vették-, akkor is az előítélet vastag és mindent eltorzító szemüvegén keresztül szemlélték A funtineli boszorkányt. Wass Albert talán leghíresebb regénye ha nem is tökéletes alkotás, de nagyon-nagyon szerethető mű, melyben a varázslattal teli természet próbál ellenállni a haszonra törekvő civilizációval szemben. Tájleírása, mondanivalója és művészien formált stílusa az erdélyi epika maradandó vonalába emeli a művet. Erdély, havasok alja, vadászatok, pásztorok és prepegyitok világa bontakozik ki a regényben. Főhőse, Nuca a zord világ ellentéteként maga a lelki szépség: a természet hűséges leánya. Látóasszonyi képessége személyes akaratán túli végzetszerűsége mintegy isteni törvény megtestesítőjévé teszi. 3 kötet, jó állapotban.