A huszadik század legmonomániásabb osztrák géniuszának, Thomas Bernhardnak ez a korai remekműve valóságos esztétikai és egzisztenciális sokként érte az olvasóközönséget. A történet kiindulópontja egy brutális tény: az elhagyatott, klausztrofób mészégető üzembe zárkózó excentrikus kutató, Konrad, karácsony éjszakáján egy puskával végez magatehetetlen, tolószékhez kötött feleségével. Bernhard, a „horror komédiása” azonban nem rejtélyt kínál, hanem egy zenei szerkezetű, kegyetlen és repetitív örvénylést. Konrad rögeszméje, hogy megírja élete főművét, a hallásról szóló mindent elsöprő tanulmányt, ám a tökéletes szellemi alkotás vágya végül módszeres lelki kínzásba és pusztításba torkollik. A regény radikális formája maga a megtestesült feszültség: a bekezdések nélküli, fullasztó szövegtömb hipnotikus erővel rántja be az olvasót a mániákus elme legmélyebb stációiba. A nyelv olyan radikális ámokfutása ez, amely egyszerre felkavaró látlelet és a legtisztább irodalmi szabadságélmény. Jó állapotban.