"Nincs az országban térség, amely az emberi reprezentáció készségét és szándékát, kollektív-monumentális igényét annyira kifejezné, mint e páratlan téregyüttes" - írta a Dóm térről Bálint Sándor, a „legszögedibb szegedi”. Méltó volt ez a tér arra, hogy 1930-ban itt kapjon helyet a magyar történelem leghíresebb száz magyar alkotó elméjének tiszteletére alapított Nemzeti Emlékcsarnok, ismertebb nevén a szegedi Panteon. Az alapító, gróf Klebersberg Kúnó kultuszminiszter fogalmazta meg a magyar szellemtörténetének tisztelgő emlékhely küldetését, aki szerint „egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához a nemzeti géniuszhoz kapcsolja”. Európa más nemzeteinek törekvéséhez hasonlóan a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokot is a nemzeti büszkeség hívta életre. A szerző, Csongrád Megye Önkormányzata volt kulturális főtanácsadója, művészeti író a magyar mellett angol nyelven is bemutatja a teret övező árkádok alatt elhelyezett szoboremlékeket, ismerteti az ábrázolt tudósok, művészek, a magyar kultúra jeleseinek életútját, munkásságát. Feleleveníti a Dóm téri szoborcsarnok alapításának eseményeit, történetét, számba veszi gyarapodó művészeti értékeit. Ennek az egyedülálló szoborgyűjteménynek Szeged városa büszkén viseli gondját, hiszen emeli a város rangját, növeli szellemi kisugárzását hazánkban és Európában. A remekmívű építészeti környezetben látogatható emlékműegyüttes nemzeti kultúránk historikus zarándokhelye, amely a magyar szellem életrevalóságát hirdeti. Aláírt példány, szép állapotban.