Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Ez a könyv elsősorban a nagyközönségnek szól, még ha az átlagos olvasó misztikusnak is fogja érezni időnkénti utalásait "bosonokra", "fermionokra", kvarkokra", "gluonokra", valamint a többi ezoterikus fizikai entitásra. De ugyanakkor szól ez a könyv annak a szűk szakmai világnak is, ahová az igazán elfogulatlan és nyitott tudósok tartoznak. Jó állapotban.
A The House Under the Sea (A ház a tenger alatt) című művében Max Pemberton egy lenyűgöző történetet alkot, amely a gótikus horror elemeit ötvözi a 20. század eleji kalandfikcióval. A történet gazdag feszültséggel teli gobelint sző, amelyben egy titokzatos ház merül el egy hátborzongató vízi tájban. Élénk képek és mesteri leírások segítségével Pemberton elmeríti az olvasót egy olyan világba, ahol a valóság és a természetfeletti közötti határok elmosódnak, ügyesen boncolgatva az elszigeteltség, a megszállottság és az emberi természet megismerhetetlen mélységeinek témáit. A 19. század végén és a 20. század elején Pemberton kalandvágyó szelleméről és a hátborzongató dolgok iránti éles megértéséről volt ismert, ami kétségtelenül befolyásolta e művének megírását. Azoknak az olvasóknak, akik értékelik a gazdag, atmoszférikus feszültséggel és a rétegzett karakterekkel átitatott történetmesélést, e műve kötelező olvasmány. Merülj el Pemberton kísérteties világában, és fedezd fel a hátborzongató áramlatokat, amelyek mind a házat, mind az emberi élményt formálják. Sir Max Pemberton (1863 – 1950) népszerű angol krimi- és kalandregényíró, életrajzíró és kiadó volt. Emellett termékeny szerkesztőként számos népszerű folyóiratnak és magazinnak dolgozott. Leghíresebb műve, A vaskalóz 1893-as megjelenése után bestseller lett, és ez indította el termékeny írói pályafutását. Ez egy történet egy hatalmas, gázzal hajtott, páncélos hajóról, amely képes volt lehagyni a világ haditengerészetét, és terrorizálta az Atlanti-óceán hajózását. A Fekete kapitány a Vaskalóz történetének folytatása. Miután vashajója elsüllyedt az Atlanti-óceánon, Fekete Kapitány egy elektromos tengeralattjáróval tér vissza, amely különböző elektromos eszközökkel, iránytűkkel, periszkópokkal, kivetítőkkel, folyékony oxigénnel és olyan hatalmas és rettenetes szintű halálhozó gépekkel van felfegyverkezve, amelyek csak a legyőzhetetlen Fekete Kapitány tetteivel hozhatók összefüggésbe. Átkötött, kötés kopottas, belül jó állapotban. (hbiz) (A mellékelt külföldi kiadások képei csak hangulatkeltőek.)
Alan Laramie csapdába kerül, verejtékes munkával megszerzett aranyporát ellopják, fegyverét pedig kicserélik egy olyanra, amivel gyilkosságot követtek el. A börtönből megszökve bájos segítőtársa akad, együtt próbálják meg tisztára mosni a férfi nevét. William Byron Mowery (1899 - 1957) író, tanár, pilóta, írói karrierje előtt bebarangolta egész Amerikát. Angolt és kreatív írást tanított az illinoisi, a new yorki és a texasi egyetemen. (Egyik tanítványa Mary Higgins Clark volt.) A kanadai királyi lovas rendőrségről (kanadai vörös lovasok) szóló „erdei történetek” írója, 400 folyóiratokban megjelent elbeszélése és regénye ismert. A kanadai Zaney Greynek nevezték. Leghíresebb regénye a Forbidden Valley (Tiltott völgy), további művei: Tales of the Mounted Police, Challenge of the North, Resurrection River, Paradise Trail, The Silver Hawk. Magyarul még: Klubház a hó alatt, Kanadai őrjárat, Kanadai embervadász, A bosszú nyomán, A szerencsevadász. Átkötött, az eredeti képes borító felhasználásával, jó állapotban.
Roshar a kő és a viharok világa. Évszázadok elteltek a tíz felszentelt rend, a Tündöklő Lovagok bukása után, ám szilánkpengéik és szilánkvértjeik megmaradtak – a titokzatos kardok és páncélok, amelyek átlagos embereket szinte sebezhetetlen harcosokká változtatnak. Egész királyságokat adnak értük, háborúkat vívnak miattuk, és háborúkat nyernek velük.
Éppen ilyen küzdelem dúl a Széthasadt Síkságnak nevezett, romos tájon.
A Tündöklő Lovagoknak újra fel kell emelkedniük.
A királyok útja, ami több mint tíz évig tartó tervezés, írás és világépítés eredményeként jött létre, a Viharfény krónika nyitókötete.
Tizedik, évfordulós kiadás. Szép, original, olvasatlan állapotban.
A talpraesett és rendkívüli dalnok és varázslótanonc, Kvothe A bölcs ember félelmében tovább kutatja az igazságot a titokzatos Amyrral és a Chandriannal kapcsolatban, aki megölte a szüleit. Amikor egy elmérgesedett viszály miatt kénytelen elhagyni az Egyetemet, a távoli Vintasban udvari intrika hálójába kerül, és lehetetlennek tűnő feladatot bíznak rá. Szép állapotban.
Stolte István
Kiadó:
Általános Nyomda, Könyv- és Lapkiadó Rt.
Kiadás éve: 1939
Kiadás helye: Bp.
A testvér bosszút áll... a Jerry-bandán. Stolte István, külföldön: Stefan C. Stolte; álnevei: Szekeres István, Zoltán Gábor, Farkas György (1910 – 1991). Tanár, irodalomtörténész, újságíró, író. 1945-től az amerikai, 1948 őszétől a magyar katonai hírszerzés ügynöke. A Rajk-per egyik koronatanúja, majd vádlottja. 1956. november 1-én a felkelők kiszabadították a váci fegyházból. November 4-én elhagyta az országot, és az NSZK-ban telepedett le, ahol ismét az amerikaiak szolgálatába állt. Többé nem tért vissza Magyarországra. 2 ponyvaregényt írt, jelen művet, és Farkas György álnéven A halál aranya címűt (Új Élet regénytár, 1939.) Közepes állapotban.
Az árvaként felcseperedett Victoria szinte csak a bizonytalanságot ismeri. Élete egyetlen biztos pontja az, hogy csakis önmagára számíthat. Senkinek nem kell, ezért neki sem kell senki. Mivel mindenkit eltaszít maga mellől, egyre nehezebb helyzetbe kerül, a jövője egyre sötétebbnek tűnik. Kilátástalan sodródását végül szerencsés fordulat torpantja meg, mely páratlan képességének köszönhető. A zárkózott lány ugyanis szavakkal nehezen fejezi ki magát, ám a virágok jelképes nyelvét olyan ékesen beszéli, hogy e tudása által - melyet egy korábbi nevelőanyjának köszönhetően sajátított el - képes megváltoztatni mások életét. Victoria lassan otthonra talál és megállapodik, ám egy új ismeretség és az ebből kibontakozó szenvedélyes érzelem azzal fenyeget, hogy a sorsa ismét rosszra fordul. Vajon képes lehet-e arra, hogy sajátos tudásával önnön életét is jó irányba terelje? Jó állapotban.
A daganatos betegségből való gyógyulás folyamata egyfajta belső utazás, melynek során új ismereteket és tapasztalatokat szerzünk, az értékrendünk szinte egyik pillanatról a másikra megváltozik. Ha rendelkezünk egy átfogó térképpel a kiváltó okokról és az okok megszüntetésének módjáról, ha akár már néhány nappal a diagnózis után látjuk a célhoz vezető utat, a betegség megszűnik fenyegetőnek lenni, és ami előttünk áll nem más, mint egy megoldandó feladat. És a feladat megoldható. Új könyvében Balogh Béla saját gyógyulását osztja meg velünk. Jó állapotban, CD nélkül.
Rémítő hír terjed el a prérin: fej nélküli kísértet-lovas tűnik fel a pusztaságban, s amerre vágtat nyomában halál jár. A Vadnyugat babonás népe látja ezt így, valójában egy régmúltban lejátszódott dráma utolsó fejezeteként jelenik meg a titokzatos lovas, hogy azután - a romantika szabályai szerint - a bűnösök bűnhődjenek, az igazak elnyerjék jutalmukat. Thomas Mayne Reid (1818 – 1883) ír-amerikai regényíró. Philadelphiában újságíróként dolgozott, ott ismerkedett meg Edgar Allan Poe-val, aki egy ideig ivótárs lett. Harcolt az amerikai-mexikói háborúban, ezt követően kapitánynak nevezte magát. 75 regényt, valamint sok novellát írt, regényeiben az akció főleg az Amerikai Nyugaton, Mexikóban, Dél-Afrikában, a Himalájában és Jamaikában játszódik. Legismertebb regényei: A tenger foglyai, Vilmos, a hajósinas, A transzváli kivándorlók, A fiatal utazók, A skalpvadászok, A fehér törzsfőnök, Osceola és A fej nélküli lovas, mely Texasban játszódik és egy dél-texasi népmese alapján készült. Jó állapotban.
Négy, kedvesen mosolygó, de egyben csupa erő és csupa ész mutáns teknősbéka száll harcba egy idegen világ gonosz urával. Krang szolgáit a Földre küldte, hogy bármi áron megszerezze a hatalmat. Donatello, Raffaello, Michelangelo és Leonardo azonban méltó ellenfelek: egy nindzsaiskolában sajátították el az ősi japán harcmodort, Jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.