Létezik egy sötét, örvénylő áramlat a magyar irodalomban, amelynek Csáth Géza a koronázatlan királya. A neves esszéista, Illés Endre által válogatott A varázsló halála című gyűjtemény nem csupán elbeszéléskötet, hanem egy gótikus utazás az emberi elme legmélyebb, legfélelmetesebb bugyraiba. Csáth – aki civilben elmeorvosként dolgozott – a klinikai pontosságot ötvözte a morfiumfüggőség szülte misztikus látomásokkal. A kötet gerincét a világirodalmi szinten is egyedülálló lélektani horrorok és misztikus novellák alkotják. Csáth a legősibb félelmeket és transzcendens szorongásokat önti formába: az explicit pszichohorrorrá érő A béka a fojtogató vidéki folklór és a halálos babonák lidércnyomása, ahol a fogas varanggyal való küzdelem a feleség elkerülhetetlen halálát vetíti előre. Ezzel szemben a kötet szinte tudományos-fantasztikus (proto-sci-fi) csúcspontja, A sebész, egy radikális gondolati kísérlet: a címszereplő orvos szikéje az agyvelő boncolása közben magát az időt, mint az emberi testet pusztító, megfogható neurobiológiai elváltozást keresi. Az Anyagyilkosság és a Gyilkosság a tiszta, motiváció nélküli, jeges kegyetlenség anatómiája; a Trepov a boncolóasztalon a halál és a hús hideg naturalizmusát tárja elénk, míg a Fekete csönd, az Ópium és a Délutáni álom a hallucinogén téboly és a szürrealizmus határait mossa össze. Csáth Géza írásai a mai napig sokkolóan modernek: a freudi pszichoanalízis korai, nyers lenyomatai ezek, amelyek Edgar Allan Poe sötétségével és H. P. Lovecraft kozmikus iszonyatával rokonítják ezt a páratlan életművet. Jó állapotban.