A múlt század második felében készült az orosz lelki irodalomnak ez a jellegzetes, népszerű alkotása. Szerzője ismeretlen. Újabb kutatások szerint a mű szerzője Mihail Kozlov atya. Sok nyelvre lefordították, sokak épülésére vált keleten és nyugaton egyaránt. Eleven, színes nyelven mesél. Elmondja, hogyan tanulta meg ő, a „zarándok” a szüntelen imádságot. Elmondja, milyen emberekkel találkozik vándorútján: megelevenednek az orosz regények tipikus alakjai, a kunyhólakó muzsikosok, gazdag nemesek, lengyel urak, egyszerű emberek. Vándorútján kísérője a Biblián meg a száraz kenyéren kívül a Filokália is, útitársa a szüntelen imádság, Jézus nevének ismétlése ajkával, lélegzetvételével, egész valójával, s az Isten él már benne az imádság által. Megváltozik körülötte minden, új arcot ölt a természet. A fák, a madarak, erdők, vadállatok, az idegen emberek, az egész mindenség új életet él: az Istenről beszél neki minden. Megjelenik a könyvecskében az orosz vallási élet jellegzetes alakja, a sztarec, a tapasztalt, bölcs lelkivezető, aki Istennek szentelt életével vonzza magához az embereket, s akinek a tevékenysége által a Lélek működik. A sztarec kezében ott a Filokália, egy aszkétikus írásokból álló gyűjtemény, amely a 18. század végétől rendkívül népszerű volt a szláv monostorban is, de gyakran forgatták olvasni tudó egyszerűbb emberek is. Belőle szívták magukba az imádságról szóló tanítást. Az Istennel való egyesülés tapasztalatát közvetíti a Zarándok elbeszélése. Az igazi imádság utáni tiszta vágyat, és a beteljesülés tiszta boldogságát. Az ezeréves orosz kereszténységnek ez a biblikus hagyományokra visszanyúló írása igazi mélységeket rejt magában. Jó állapotban.