Az ellenállás melankóliája Krasznahorkai László második regénye az elsőhöz hasonlóan pozitív kritikai fogadtatásban részesült, még ha nem is aratott olyan kirobbanó sikert, mint a Sátántangó. A szerző első két regényének értelmezése szorosan összefonódott, a másodikat sok szempontból az első folytatásának tekintették. A Sátántangóban a fenyegető, szimbolikus és megfoghatatlan gonosz mintha Az ellenállás melankóliája lapjain végezné el pusztítását, teljesítené be a szürreális, sötét végítéletet. Az első regény állandóan hulló esője itt pusztító faggyá változik, és ha lehetséges, még reménytelenebb helyként jelenik meg a világ. A Sátántangóból jól ismert, többszörösen összetett, bonyolult hosszú mondatok megmaradnak ugyanúgy, ahogy a szürreális, mitikus jelleg és a rendkívül szimmetrikus és zárt szerkezet is. Krasznahorkai László második regénye metafizikai távlatokat nyit, a lét legvégső kérdéseit feszegeti egy nagyszabású, látomásos szövegben. Bár egyértelmű, hogy társadalomkritikai éle is van, ennél sokkal szélesebb horizontot nyitó szimbolikus mű, mely arra kérdez rá, mi módon lehet felvenni a harcot a világban sokféleképpen uralkodó gonosszal, hogyan lehet ellenállni a butaságnak, az agressziónak, mindannak a rossznak, amit az ember nemcsak a világban, hanem saját magában is megtapasztal. Első kiadás (kis példányszámban jelent meg), jó állapotban.