A Titán a Szaturnusz egyik legtávolabbi holdja, ahova eljutott az ember, és ahol az egykori telepesek 2276-ra már jól működő kereskedőtársadalmat teremtettek. A szigorú rendre és békére a Makenzie-dinasztia ügyel kényesen. Nincs nehéz dolguk, hiszen a jövő kiszámítható, különösen akkor, ha a dinasztia éles eszű, hűvös logikájú tagjai szinte egyformák. Csakhogy Duncan, a legifjabb Makenzie mégis másképp viselkedik, amikor a legendás óvilágra, a Földre érkezik, hogy a dinasztia utánpótlásáról gondoskodjék. Talán a nagymama titokzatos kristályai, elejtett félszavai, a gyermekkor emlékei teszik, de Duncan másként gondolkodik barátságról, szerelemről, csalódásról, reményről és jövőről. Meglehet, hogy ő sejti jobban a távolabbi jövőt. Jó állapotban.

Miller európai évei során az Elveszett Nemzedék emigráns avantgárdjainak fejévé nőtt. Párizsi regényének se formája, se iránya, dúsan áradva hömpölyögteti a művészalvilág roncsalakjait, iszákos, semmittevő, nyomorgó, szajhákat hajhászó csavargóit, akik itt eszmélnek rá az amerikai álom szertefoszlására, a modern civilizáció kultúra- és életellenes következményeire. Egymásba kapaszkodnak, egymást élik-éltetik szesszel, szerelemmel, és bár a puritán polgár szemében erkölcsi fertőben hemperegnek, ők jól tudják, hogy életük minden mocskával együtt mérhetetlenül dúsabb, mint gépként robotoló és bőségben tengődő embertársaiké. Jó állapotban.