A könyv egy kiállítás apropóján mutatja be Buchenwald asszonyainak lágeréletet, a kényszermunkára ítélt nők sorsát és történeteiket. Sok szempontból különböztek: Európa számos országából hurcolták el őket, volt, akit származása, másokat politikai indíttatásuk, egyeseket aktív ellenállói tevékenység miatt. Történetükben ezzel együtt sok közös elem is volt: összekovácsolták őket mindazok a szenvedések, melyeken átmentek. A buchenwaldi koncentrációs tábor a náci Németország által a Weimar mellett fekvő dombok között 1937 júliusától 1945 márciusáig működtetett koncentrációs tábor volt. Buchenwaldban és altáboraiban ez idő alatt mintegy 240 000 ember fordult meg Európa minden országából, ebből 43 000 halt meg fogva tartása alatt különböző okokból. A tábor lakói elsősorban kényszermunkásként dolgoztak a közeli hadiüzemekben. A tábor lakói zsidók, politikai foglyok és hadifoglyok voltak. 1944-ben nagy számú magyarországi zsidó érkezett Auschwitzból Buchenwaldba, akik zömét rövid itt-tartózkodás után a környékbeli altáborokba szállították tovább, hogy hadiüzemekben dolgoztassák őket. Mintegy ezer magyar nőt - más nemzetiségűkkel együtt - az allendorfi robbanóanyag-gyárakban dolgoztattak és Buchenwald altáborában, Münchmühle lágerben őriztek. A nők mérgező robbanóanyagokkal dolgoztak nap mint nap, arcuk, bőrük színe hamarosan olyan sárga lett a vegyszerektől, hogy a lakosság „citromnak” hívta őket. Buchenwaldnak a nácik a következő jelmondatot adták: „Mindenkinek a magáét” (Jedem das Seine). A tábort az amerikai csapatok közeledtével a németek részben kiürítették, ezt követően a fogvatartottak szabadították fel. Ebben aktív szerepet játszottak a magyar foglyok, mint például Kroó László, Gáti Ödön, Kolonits Ferenc és még sokan mások. Jó állapotban.