Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Ha 1411-ben körbeutazhattuk volna a földet, leginkább talán a Kelet pezsgő civilizációi nyűgöztek volna le bennünket. A Mingek Pekingjében éppen a Tiltott Város építése zajlott, a Közel-Keleten pedig az oszmánok egyre inkább körbezárták Konstantinápolyt. Ezzel szemben Anglia egy pestistől és állandó háborúktól sújtott, elmaradott térségnek tűnt volna, szörnyű higiéniai viszonyokkal. A többi civódó nyugat-európai királyság – Aragónia, Kasztília, Franciaország, Portugália és Skócia – sem tett volna ránk kedvezőbb benyomást. Az a gondolat, hogy a következő fél évezred jó részében a Nyugat uralja majd a többieket, merő képzelgésnek tűnt volna csupán. Pedig így történt. Mi lehetett az a nyugat-európai civilizációban, ami lehetővé tette, hogy a fejlettebb keleti birodalmak fölé emelkedjen? Niall Ferguson szerint a válasz a Nyugat hat „gyilkos alkalmazásában" keresendő, amelyek nem mások, mint a verseny, a tudomány, a tulajdon, az orvostudomány, a fogyasztás és a munka. Manapság a kulcskérdés az, vajon a Nyugat elveszítette-e a monopóliumát ezeken a területeken. Amennyiben igen, elképzelhető, hogy a Nyugat fénykorának végére értünk, figyelmeztet Ferguson. Niall Ferguson korunk ismert brit történésze, a Harvard Egyetem történészprofesszora, az oxfordi Jesus College vezető kutatója, illetve a stanfordi Hoover Intézet tudományos főmunkatársa. A világ száz legbefolyásosabb embere között tartják számon. Szép állapotban.
A katonai-politikai thriller mestere ezúttal újra kedvenc hősét, Jack Ryant állítja a cselekmény középpontjába, de most az új generáció is képviselteti magát. A végső összecsapás tétje ismét Amerika és a világ megóvása egy terrorista katasztrófától. Szép állapotban.
Gyárfásné dr. Kincses Edit - Pozsonyi Gabriella
Kiadó:
Nemzeti Tankönyvkiadó
Kiadás éve: 1994
Kiadás helye: Bp.
A 3. és 4. osztályos olvasókönyvekből válogattuk azokat a verseket (Himnusz, Nemzeti dal, Mama, stb.), amelyeket e kötetünkben esztétikai és pedagógiai szempontok szerint elemeztünk. Könyvünkkel egyfajta módszertani ötlettárral szolgálunk az alsó tagozaton tanító kollégáknak. 2 mű, jó állapotban, néhány aláhúzás.
Archibald Montgomery Low (1888-1956), angol mérnök, kutatófizikus és feltaláló. Több mint 40 (főleg tudományos) könyv szerzője. Repülőgépeken, torpedóhajókon és irányított rakétákon végzett úttörő munkája miatt a „rádiós irányító rendszerek atyjának” nevezték. 4 fantasztikus regényt is írt: Peter Down the Well, Adrift in the Stratosphere, Satellite in Space és jelen mű. Kis borítóhibával, jó állapotban. (hbiz)
Egy fiatal lány megszökik az apja által rákényszerített kegyetlen érdekházasság elől. Menekülése során egy bölcs tanítótól megtanul gyógyítani és harcolni is, miközben felfedezi rejtett képességeit. Újra menekülni kényszerül, amikor találkozik egy férfival, aki első pillantásra rabul ejti a szívét. Szerelme által eljut egy titkos, ősi tudáson alapuló világba, ahol a férfi megismerteti az emberi korlátok nélküli, őszinte, feltétlen, befogadó szerelemmel. Ebben a világban ébred rá valódi adottságaira és fény derül igazi küldetésükre is. Nem véletlenül jutott el ide, talán egy hatalmas, kellő alapossággal végiggondolt terv része az egész életük... Jó állapotban.
A Duce fogságának és kiszabadításának regényes története. 1943 júliusára Benito Mussolini huszonegy éve tartó és sokáig megdönthetetlennek tűnő uralma a végét járta. A katasztrofális észak-afrikai vereség, a keleti fronton elszenvedett súlyos veszteségek, és különösen az angolszász szövetségesek májusi szicíliai sikeres partra szállása után a Duce hatalma végzetesen megroppant. A Fasiszta Nagytanács az 1943. július 24-i késő éjszakába nyúló, és igen éles, személyeskedő vitáktól terhes ülésén megvonta a bizalmat Mussolinitól. Mussolini bukása után Pietro Badoglio marsall, az új olasz kormányfő Hitler bosszújától tartva elrendelte, hogy a volt diktátort egy olyan távol eső, és katonai egységek számára megközelíthetetlen helyen őrizzék, ahol nem kell tartani a megbukott Duce kiszabadításától. A közép-olaszországi Gran Sasso hegység egyik kétezer méter feletti meredek csúcsán álló Hotel Campo Imperator pont ideális helyszínnek tűnt erre a célra. A világtörténelem legőrültebb légi kommandós akciója számára azonban ez mitsem számított... A könyv szerepel az 1945-ben Magyarországon betiltott és megsemmisítendő fasiszta szellemű és szovjetellenes könyvek listáján. Árverési tétel, újszerű állapotban.
A kambodzsai khmerek meséiben a csodák iránti szenvedélyes vágy nyilvánul meg, az istenek szívesen avatkoznak bele az emberek sorsába, az események színtere gyakran helyeződik át a földről az égbe, vagy a titokzatos erdőktől koszorúzott Hembaupean hegyére. Ezek a mesék még ma is elevenen élnek Kambodzsában, így hű képet adnak arról, miként gondolkodik és érez Kambodzsa népe. Szép állapotban.
A könyv nem alapfokú tanfolyam. Varrni tudást mindenképpen feltételez. Az iparművész azt a célt tűzte ki, hogy olyan könyvet állítson elő, amely segíti a „foltosokat” továbblépni a megtett első lépések után. A könyv használható mintagyűjteménynek is, hiszen rengeteg ábra és blokkminta van benne. Jó állapotban.
Az algyői repülés történetét feldolgozó kötet igazi kuriózum, utóvégre is a közgondolkozásban Algyő és a repülés még nem kapcsolódott össze. Pedig Nobel-díjas tudásunk, Szent-Györgyi Albert is itt tanulta a repülés alapjait: azon a repülőtéren, amelynek kiszolgálóépületei ma a Gyevitur Kft. Szabadidőközpontját alkotják. Jelen kötet, Pusztai János kutatásokkal megalapozott, nagyszerű munkája a település újabb arcát mutatja meg, mindemellett a számos fotóval illusztrált mű a magyar repülés történetéhez is hasznos, izgalmas adalékokkal szolgál. Jó állapotban.
Bámulatos szerepjáték, amiből már csak Te hiányzol! Teljesen új rendszerű, kizárólag a logikára épül. Te döntesz mindenről, itt nincs szerepe a véletlennek. Angusnak – azaz Neked – nem csak végig kell küzdeni a játékot, hanem meg kell keresni a legésszerűbb utat, és meg kell fejteni a legbonyolultabb rejtélyt is a győzelem érdekében. Jó állapotban, de a matricamelléklet és a személyi lap használt.
Ízing Klára asztrológus könyve részletes tájékoztatást ad arról, hogyan viselkednek a különböző állatövi jegyek, ha szerelmesek, de megtudhatjuk, ki az, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást, és hogyan jöhetünk rá arra, hogy a sors is egymásnak teremtett bennünket. A másik kötetből megismerheted a családod legfőbb jellemvonásait. Nagyon sok kérdésre kapsz választ a szüleiddel, a gyermekeiddel vagy éppenséggel a pároddal kapcsolatosan. Vajon te milyen szülő, gyerek, nagyszülő vagy? Most fény derül a családi titkokra... 2 mű, jó állapotban.
A történelem legdrámaibb, a századok során jelentőségéből mit sem vesztett hetének áttekintésével a könyv az ismert eseményeket egészen újszerű megvilágításba helyezi. A leghosszabb hét percről percre rekonstruálja minden hetek legfontosabbikát, miközben élénk részletekben eleveníti fel a korabeli Jeruzsálem hangulatát. Jézus vasárnapi győzedelmes bevonulásától az egy héttel későbbi feltámadásáig felidéződnek a zsúfolt utcák, a fojtogató légkör, a belső politikai csatározások és Jézus elfogásának, perének és kivégzésének borongós feszültsége. Nick Page a legújabb régészeti és történeti kutatás eredményeiből merítve és számos, kevéssé ismert tényt felsorakoztatva keresi a kivezető utat a mítoszok és a téves elképzelések labirintusából, hogy felfedje az igazságot a leghosszabb héttel kapcsolatban. Jó állapotban.
A történelmi Csanád vármegye, Battonya szülötte dr. Karsai József, a mezőkovácsházi választókerület szocialista országgyűlési képviselője, Battonya város polgármestere. Sokak számára kiismerhetetlen és kezelhetetlen. Amúgy törhetetlen. Róla szól a kötet, az MSZP vehemens megmondóemberéről, a dinnyeháború nyerteséről, a búzaégetőről. az örök renitensről. Meglehet, hogy rajta kívül sajnos nem is volt józan ésszel felruházott parasztember a magyar parlamentben. Dr. Karsai József dedikációjával, jó állapotban.
Miközben a fekete halál és a százéves háború pusztított Európában, a keresztény misztika csodálatos virágokat érlelt. A Megnemismert felhője ehhez a hagyományhoz kapcsolódott a XIV. században. Az irodalmivá formálódó angol nyelven ez a mű szólaltatta meg először a lélek istenkeresését. Alapgondolata, hogy Istent az emberi fogalmak nem tudják megragadni – csupán szeretetünk hatolhat bele a Megnemismert felhőjébe. Az ismeretlen szerző több könyvet is írt, legismertebb s ma világszerte olvasott művén kívül itt még egy másik írását is olvashatjuk, a Titkos tanácsok könyvét. Századunk egyik legjelentősebb teológusa, a svájci Hans Urs von Balthasar nagylélegzetű teológiai könyvein kívül is szívesen foglalkozott a lelkiség kérdéseivel. Az itt közölt írása a keresztény elmélkedés gazdag hagyományaiból merít: önmagunk odaadása hitünk középpontjához, az Istennel találkozáshoz vezethet el. Jó állapotban.
A Vatikán a római katolicizmus szellemi központja több mint 1500 éve. Emellett a világ legkisebb független állama, területe alig egy négyzetkilométer. Ám ezen a kis helyen rengeteg titok, összeesküvés és intrika fér meg egymással. A Föld egymilliárd katolikus hívőjének szellemi központja összeesküvés-elméletek csomópontja is. Sajtócenzúrára vonatkozó állításoktól kezdve zsarolással, pénzmosással és nyílt gyilkosságokkal is megvádolták már. E kötet ezeknek az állításoknak a valóságtartalmait vizsgálja, és ezek tükrében vonja le következtetéseit... Gazdag képanyaggal, újszerű állapotban.
"A senki által meg nem választott EU Bizottság komiszárjai az európai őslakosságot sémita muszlim rasszokra, negroid afrikai rasszokra akarja lecserélni szemünk láttára... A hazai zsidóságnak gyorsan el kell döntenie, hogy akar-e a nemzet tagja lenni, vagy sem."
"Konrád, a hontalan zsidó írócska nagyon szerette volna megkapni az irodalmi Nobel-díjat... őrjöngött, amikor titkos csatornákon keresztül már jóval a Nobel-díj kihirdetése előtt megszimatolta, nem ő kapja a sok-sok Nobel-pénzt...
– Nem tehetek már semmit! – ismételgette üvöltözve, magából kivetkezve Konrád német nyelven. – Ki a fenét fizessünk le Stockholmban, hogy enyém legyen a pénz és a Nobel-díj? – hörgött-sipítozott, szaggatta ruháját, idegesen járt-kelt a szobában, miközben habzó szájából nyál csorgott a szőnyegre. – Hát a Keretész mitől jobbb zsidó, mint én?"
2 kötet, jó állapotban.
A kaliforniai arany delejes vonzóereje, a fékevesztett tolongás a gazdagságért, a verítékes munka és a kalandor elszántság zűrzavaróan kavargó világa a háttér, amelyben ez a regény lejátszódik. A történet hőse egy asszony, akinek babonás szépségénél csak a férfias ereje és bátorsága nagyobb, és a kalandorok elszántságával vesz részt az aranyért folytatott küzdelemben, melybe aztán a szívek harca is beleszól. Vingetta Elizabeth Roe (1879 – 1958) amerikai regény- és forgatókönyvíró. Több mint harminc regényt írt, többnyire westerneket „feminista csavarral”. További mnűvei: A texasi idegen, Leány, aki senkitől sem fél, Az ősi csoda, A vadon mélyén. Jó állapotban.
A szerző (a Mikrobi-sorozat atyja) mintegy 100 évet átívelő Vénusz-trilógiája a jövőbeli világállam és az azt irányító Népek Tanácsának döntését állítja középpontba. A jövő embere gyarmatosítja a Vénuszt, s leigázza az ott füttyjelekkel kommunikáló, de értelmes lakókat, akiket óriási denevérekhez való hasonlatosságuk miatt antropteráknak neveznek el. Mind a három kötet a két külön világ, a két civilizáció konfliktusokkal, háborúkkal teli kapcsolatát, egymáshoz csiszolódását tárgyalja, hangsúlyozva a gyarmatosítás, a megszállás kérdését egészen a béke és a vénuszlakók teljes jogú lényekként való elismeréséig. Az idegen bolygó leírása magával ragadó. Rengeteg már megvalósult (rádiótelefon, fényújság, kvarcolás), kitalált (űrbeli térpisztoly, planetovizor) és – akkor vagy még ma is – kísérleti stádiumban levő találmányról (vízoszkóp) olvashatunk. 3 db könyv. Jó állapotban. (hbiz)
Hazánk tájain a mezeinyúl az egyik legközönségesebb vadászható emlős. Mint növényeket fogyasztó szervezet, fontos szerepet tölt be a különböző ökológiai rendszerekben, s mint vadászható faj, nagy érdeklődésre tarthat számot a magyar vadászok körében. Védőborítóval, jó állapotban.
Fodor Ágnes - Láng Tamás (Rejtő Jenő nyomán)
Kiadó:
Magánkiadás96
Kiadás éve: 2022
Kiadás helye: Szeged
A Rejtő Jenő Csontbrigád c. regényéből írt darab ősbemutatója 2008 májusában rörtént, a budapesti Szkéné Színházban, Deák Tamás rendezésében. E szövegkönyv került kiadásra néhány lelkes rajongó jóvoltából. kis példányszámban jelenhetett meg, ezért elég ritka cucc. Újszerű állapotban.
Szinte minden nap találkozunk a pirospaprikával, a magyar étrendnek ezzel a jellegzetes fűszerével. Hivatása, hogy ételeinket ízesítse, zamatosítsa. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy néhány évszázaddal ezelőtt földrészünkön ismeretlen volt ez a fűszer.
Fel is vetődik a kérdés, honnan származik e fűszerünk, hogyan jutott hazánkba, s ha már hosszú vándorútja során a magyar talajban gyökeret vert, miként áll elő évről évre a friss pirospaprika, melyet világszerte a magyar főzési technika különlegességének számítanak. Jó állapotban.
A Négyszögletű Kerek Erdő Lázár Ervin Kossuth-díjas magyar író 1985-ben megjelent gyermekregénye. Az illusztrációkat Réber László készítette. A kötet 1986-ban elnyerte az Év Könyve jutalmat. Azóta generációk kedvence lett könnyed, mégis filozofikus humora és szerethető figurái miatt. A Négyszögletű Kerek Erdőben játszódó kalandok kulcsfigurája Dömdödöm. Feltűnnek mellette olyan szereplők is, akiket korábbi történetekből bukkannak fel, így a mesegyűjtemény „darabkái” mesefüzérré olvadnak össze. A magánnyal szemben álló közösségi lét fontossága, a szeretetmitológia, a mesélő attitűd formai sajátosságai, a játék, mint lélekmentő tevékenység, mind-mind olyan elemek, amik összekötik a történeteket. A szereplőket Mikkamakka vezeti a hétköznapi világból a mesei erdőbe. Az erdőlakók (Bruckner Szigfrid, Ló Szerafin, Aromo, Vacskamati, Nagy Zoárd, Szörnyeteg Lajos és persze Dömdödöm) mindannyian különös, különc egyéniségek, akik arra kényszerülnek, hogy a hétköznapi világban el nem ismert értékeiket az Erdő zárt világában éljék meg. Szép állapotban.
Az egykor oly dicsőséges Róma romokban hever. A városban szenvedés és pusztulás az úr, polgárai a kegyetlen Borgia család tehetetlen bábjai. Csak egyvalaki mentheti meg őket a Borgiák zsarnokságától – Ezio Auditore, a orgyilkos hagyományok mestere. Küldetése során Eziónak latba kell vetnie minden képességét. Cesare Borgia, aki apjánál, a pápánál is elvetemültebb és veszélyesebb, nem nyugszik, amíg egész Itáliát meg nem hódította. Mivel ez a köpönyegforgatók kora, az összeesküvők mindenhová befészkelik magukat, még a Testvériség soraiba is… A Ubisoft nagy sikerű videojátéka alapján. Jó állapotban.
A sakkozás különleges szépségeinek, az izgalmas, paradox gondolatoknak a kedvelői mindig is szerették a kevésbábosokat, amelyek - mint ahogy dr. Wilhelm Massmann írta: „olyanok, mint a rövid vers, amelyet mindenki szívesen megtanul és gyakran idéz”. Jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.