A 20. századi modern japán irodalom egyik legjelentősebb és legprovokatívabb óriása, Tanidzaki Dzsunicsiró utolsó mesterművében a rá jellemző pusztító erotikus megszállottságot boncolgatja. A Göncz Árpád zseniális fordításában megjelent regény a hanyatló test és a csillapíthatatlan szexuális fantáziák kíméletlen látlelete, amely a háború utáni, a hagyományok és a nyugatiasodás között őrlődő japán társadalmat is kifigurázza. A hetvenhét éves, tehetetlen, fogatlan és súlyos betegségekkel küzdő Utsugi Tokusuke naplóján keresztül Tanidzaki tabuk nélkül tárja fel a címszereplő öregember legmélyebb, legsötétebb perverzióit és fétiseit. A vénember szexuális megszállottságának kizárólagos tárgya a menye, a korábbi táncosnő Szacukó, akinek a kegyeiért és a vele való bizarr játékokért az öreg kész a teljes vagyonát elherdálni. Tokusuke szélsőséges, kóros foot fetishmussal (lábfétissel) küzd: Szacukó kecses, fehér lábfeje és lábujjai látványától kap abnormális nemi izgalmat, és attól a perverz, mazochista fantáziától gerjed, hogy a nő kíméletlenül eltapossa őt. A szado-mazochizmus odáig fajul, hogy az öreg meztelenül hagyja magát megtaposni a nő által, sőt, a legfőbb kéjes vágya és a sajátos túlvilági nirvánája az, hogy a sírkövére szándékosan Szacukó lábnyomát vésetteti fel, hogy a nő jelképesen az örökkévalóságig tiporjon a hamvain. Ezt a nemi vonzalmat ráadásul a burkolt incestus (vérfertőzés) pszichológiai perverziója és a női test váladékai iránti voyeurisztikus vonzódás is súlyosbítja, hiszen az öreg titokban leskelődik utána, és a nő zuhanyzás utáni törölközésétől is kielégülést nyer. Tanidzaki zseniálisan groteszk, sötét humorú és döbbenetesen őszinte regénye megmutatja, hogy a szellemi zsenialitás és a perverz erotikus vágyak még a halál torkában, az elillanó élet utolsó perceiben is képesek diadalmaskodni a biológiai leépülés felett. Jó állapotban.