A szerző azok közé az írók közé tartozik, akik a múlt tanulságai alapján a jövőbe néznek, mivel tudják, hogy az emberiség nagy problémái még csak ezután következnek: mi lesz az ember - az egyén sorsa az egyre inkább központosuló, modern tőkés társadalomban, ahol a magas fokú munkamegosztás következtében olyan munka végzésére kényszerül, melyben nem leli örömét, ahol a bonyolult társadalmi szervezet végzetesen elbürokratizálódik, s a láthatatlanul ható gazdasági törvények ismeretlen hatalom formáját öltik, félelemmel töltik el az egyént. A művész a jelen határát áttörve a jövőbe lendül, s a jelen figyelmeztető csíráit óriásivá növelve, máris kész a kísérleti világ, az utópia, pontosabban ellen-utópia, disztópia, amely feltűnő kafkai abszurditásával autentikus modelljét mintázza az elszemélytelenítő, az alávetett, megfélemlített embereket névtelenné alacsonyító, túlbürokratizált, irracionális önkényuralomnak. Az erőszakos, torz és brutális, pusztító logikájában is kiismerhetetlen hatalmi mechanizmus a fetisizált „Szabvány” érvényesítését követeli, tönkretéve minden szabványosíthatatlan valódi életlehetőséget. Jó állapotban.