1944 decemberében egy értelmetlen háború zavaros hadseregének legbizarrabb raja felderítő akciót hajt végre az Ardennekben. Hat amerikai zsenipalántának kellene igazi katonásdit játszani, mintegy mellesleg, a folyamatos bridzselés, sakkozás, rejtvénygyártás és egyéb intellektuális örömök közepette. Mert ezek az antikatonák, akik serdülő fejjel pottyantak bele a második világháború szörnyűségeibe, úgy akarják végigcsinálni az egészet, hogy ők maguk valójában egy pillanatra se váljanak a háború részévé. Sikerülhet-e játszó-érző-gondolkodó embernek maradni akkor, amikor ölnöd kell, amikor téged is bármikor megölhetnek, amikor egész lényedet átjárja a félelem? Ez Wharton regényének egyik izgalmas kérdése, de van jócskán másféle izgalom is. Mi a fenét akarnak azok a németek, akikkel a felderítő akció során találkoznak, s akik ahelyett, hogy lepuffantanák a kelepcébe szorult amerikaiakat, mindenféle hibbant dolgot művelnek? Gránátok helyett hógolyókkal dobálóznak, hóembert építenek, karácsonyfát állítanak, sőt még igazi karácsonyi ajándékokkal is meglepik az amikat. Eljátszadoznak az áldozatokkal, mielőtt végeznének velük? Vagy tényleg meghibbantak? Vagy ezek „jó” németek, akik nem akarnak harcolni? A különös történetet Will Knott szakaszvezető meséli el, aki nyilvánvalóan a későbbi író (és festő) William Wharton alteregója. S akárcsak első magyarul megjelent művében, a Madárkában, Wharton ebben a regényben is fantasztikus stílusérzékkel találja meg azt a vékony ösvényt, amelyen a játékos humor és a legmélyebb tragédia nem kioltja, hanem fölerősíti egymást, s így nem csupán egy újabb jó háborús regénnyel lehetünk gazdagabbak, hanem a második világháború irodalmának egyik legkeményebb és leghatásosabb háborúellenes regényével is. A könyvből film is készült. A zsenikből verbuvált amerikai felderítőraj történetét a nagyközönség ugyanolyan hálásan fogadta, mint korábban a regényt, s ahogyan a könyvből, úgy ebből is kultuszdarab lett. Jó állapotban.