Ez a gyűjtemény a 20. századi fantasztikus irodalom egyik legfontosabb sarokköve, amelyben a fantasztikum nem díszlet, hanem borotvaéles sebészkés az emberi lélek boncolásához. Calvino szakít a realitás unalmával, és három olyan elementáris erejű, szürreális alaphelyzetet teremt, amelyek azonnal beszippantják a gyanútlan olvasót: A nem létező lovag: Agilulfo, a makulátlan páncél, akinek nincs teste. Pusztán az akaraterő és a merev bürokrácia tartja egyben. A létezés és a semmi tökéletes lovagi paródiája. A kettészelt őrgróf: Medardo, akit egy ágyúgolyó hosszában kettéhasít. Nem hal meg, de a két fele külön életet kezd: az egyik a tiszta, tébolyult gonoszság, a másik a fojtogatóan jóságos szent. A famászó báró: Cosimo, a dacos kisfiú, aki egy tál csiga miatt felmászik a fák lombjára, és soha többé nem teszi le a lábát a földre. Onnan fentről éli le az egész életét: szeret, politizál, háborúzik és filozofál. Az olasz kritika rávilágít, hogy Calvino a fantasztikumot a modern kor elidegenedésének ábrázolására használja. A hősök torzképek: a darabokra hullott, a gyökereit vesztett és a belsőleg kiürült modern ember archetípusai. Amikor azt mondjuk valakire, hogy „félig él”, Calvino szó szerint kettévágja. Agilulfo, a testetlen lovag pedig a modern kor elszemélytelenedett, csak a munkájának és a szabályoknak élő bürokratája, akinek ha elvennéd a titulusát, elpárologna a semmibe. A fák lombjára költöző Cosimo viszont az értelmiség mintapéldája: ahhoz, hogy tisztán lássuk a társadalmat és segíteni tudjunk rajta, szükség van egy bizonyos távolságtartásra (kívülállásra), de anélkül, hogy elszigetelődnénk az emberiségtől. Jó állapotban.