Jan Patočka cseh filozófus művének központi kérdése a 20. századi világháborúk után kialakult globális világhelyzet megértése. Patočka szerint az a korszak, amelyben Európa a „világ ura” és a történelem alakítója volt, végérvényesen lezárult. Helyét az úgynevezett planetáris kor vette át, amely már nem eurocentrikus, hanem globálisan összekapcsolt, ám szellemi válsággal küzd. A szerző szerint a történelem ott kezdődik, ahol az ember kilép a mitikus, ciklikus mindennapokból, és képessé válik a problémák és a saját léte tudatos, filozofikus reflexiójára. Ez a fordulat tette Európát a történelmi haladás motorjává. A technikai fejlődés és a tudományok instrumentalizálódása elszakította a modern embert ettől a spirituális és morális fundamentumtól. A világháborúk (amelyeket Patočka Európa grandiózus öngyilkossági kísérleteként lát) után a hatalom globálissá vált, de elveszítette belső, értékorientált iránytűjét. A mű nem csupán történelmi diagnózis, hanem etikai felhívás is egyben: a poszteurópai korban az emberiségnek újra fel kell fedeznie a felelősség és a szabadság antik gyökerű eszméit, hogy elkerülje a technokrata és nihilista önmegsemmisítést. Jó állapotban.