Sinka István a 30-as évek közepén a népi írók legjelentősebbjei után „megkésve” indult. Juhász volt, szülőhazája az Alföld, az életet a magyar puszták legelesettebb rétegének sorsát viselve ismerte meg; együtt szenvedett, együtt vágyakozott osztályosaival egy igazságosabb rend után. Előbb Ady-sugallatú, majd hangját találva, népies-balladás tónusú verseskötetei sorra láttak napvilágot. Bennük egyfajta ősi rideg paraszti világot elevenített meg, a pusztai nyomor életképeit villantotta fel, pásztorokról, zsellérekről, uradalmi cselédekről, megalázkodott, kifosztott, öregségükben félredobott parasztokról írt, s átkozta az uradalmat, az uraságot, kastélyt és hajcsárokat. Színes, ízes írói nyelve, képei, hangulatai, alakjai, írásainak tragikus mélysége s humora is e nép ismeretéről és szeretetéről vallott. Prózai írásainak is ezek voltak pozitív vonásai, ugyanazok a képek, ugyanaz a bánat, öröm és ugyanaz a táj. Alakjai is azok az alakok, akikből Sinka eddig már szinte egy sereget vonultatott fel az irodalomba, a versein keresztül. Fütyöriben pedig a furfangos, hányatott félcsavargót mutatja be, aki végül emberré szelídül, s amilyen talpraesett volt csavargónak, ugyanolyan talpraesett lesz szántóvetőnek is. Sinka emberei igazi, vérbeli emberek, nem mesterkélt figurák. Személyes találkozások nyomát mutatja minden írása. Sajátos hangú költészete után prózája is meglepetés. 2 mű, jó állapotban.