Már az 1930-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmusellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem volt szabad állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben. Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el. Kétkötetes regényének egy magyar fiatalember a hőse, aki ösztöndíjas tanulmányúton van Berlinben, majd hirtelen fogja magát, s átruccan Párizsba, s lassanként, hogy-hogy nem, kezd fejébe szállni az idegenben-levés, idegenben-élés szédülete. Aki Márai írásait és lelki tartalmát jobban ismeri, az talán úgy fogja vélni, hogy itt inkább a szabadság izgalmáról van szó. Hiszen nincs állapot, amelynek vágya konokabbul kísértené ezt az írót, mint egy ily szabadságé, amelyet legföljebb a kalandor és a remete valósíthat meg: vágy túl lenni a társadalmon, egyedül testünk-lelkünk sugallatainak, vagy Istennek parancsai alatt. S idegenben épp az a pihentető és mámorító, hogy az embert összehasonlíthatatlanabbul kevesebb kapocs köti meg, „előízt” adva a tökéletes szabadságból, s aki belekóstolt, abban könnyen feltámadhat a veszélyes vágy a teljes mámor után. A két rész egy kötetben, átkötött, első kiadás, jó állapotban.