A Pulitzer- és National Book Award-díjas Bernard Malamud utolsó, életművét lezáró regénye a huszadik századi posztapokaliptikus irodalom egyik legkülönösebb, legprovokatívabb mesterműve. A történet egyszerre merít a bibliai allegóriákból, a klasszikus sci-fiből és Daniel Defoe hagyományos robinzonádjából. Főhőse Calvin Cohn, egy zsidó paleontológus, aki egy mélytengeri kutatásnak köszönhetően az emberiség egyetlen túlélőjévé válik a nukleáris holokauszt és az azt követő isteni özönvíz után. Egy elhagyatott trópusi szigeten partra vetődve Cohn elhatározza, hogy egy beszélni képes, kísérleti csimpánz és a sziget főemlősei segítségével új alapokra helyezi és tökéletesíti az emberi civilizációt. A kezdeti idilli, édenkerti állapotok azonban gyorsan szertefoszlanak. A formálódó új társadalmat menthetetlenül megmérgezi a hatalomvágy, a szexuális féltékenység és az állatias erőszak, a művet pedig egy megrázó, sötét tónusú társadalmi disztópiává formálja A mai angolszász irodalomtörténet a regényt Malamud kései korszakának mélyülő, sötét pesszimizmusaként értékeli, amely a holokauszt traumája után a nukleáris kor küszöbén kérdezett rá az emberi természet javíthatóságára. Egy zseniális, de megrázó példázat arról, hogy az erkölcsi törvények nélkül a civilizáció pillanatok alatt visszasüllyed a vadon szintjére. Jó állapotban.