Mit tesz egy író, ha úgy hozza a sors, hogy több hetet egy nagy kiterjedésű szigeten kénytelen eltölteni, körben az óceánnal? Egy vérbeli író nem szeret lustálkodni, nem tud élménytelenül élni. Két hónap eseménytelenség – az kész halál a számára. Ráadásul azért fogadta el a meghívást az erdőbe, hogy a végén letehessen valamit az asztalra. Egy kész művet. A műfaj nem számít, a terjedelem sem, csak az alkotás maga. Amihez elegendő élménnyel szolgál egy kiadós séta az esőerdőben, egy álom vagy egy éjszakai gondolat, egy mondat valamely olvasmányából, egy napi hír a rádióból, egy levél, amit postás kézbesít ki, vagy egy feltámadó emlék, ami most mindenáron papírra kívánkozik.
Naplónak hívják ezt a fajta műfajt, ámde inkább csak külső formája szerint napló. Valójában kommentár a jelenségek margójára… A könyv központi motívuma az esőerdő, a természet és az emberi civilizáció kapcsolata. Faludy a környezet pusztulásán és a természet szépségén keresztül fogalmazza meg mély, humanista filozófiai gondolatait. A kanadai rengetegről írva a szerzőnek eszébe jutnak más erdők is – köztük a legfájdalmasabb személyes emléke: a recski kényszermunkatábor melletti ősi bükkös, amelyet rabtársaival együtt, parancsra kellett kivágniuk... (Faludy életében 1966 és 2002 között megkülönböztetett helye volt Eric Johnsonnak, ő volt a harmadik, a legtartósabb fiúszerelem, és hűséges élettárs-titkár. Élete oly kalandos, mint Faludyé, és a szépség iránti vonzódása, az irodalom és történelem szeretetében is hasonló. Méltó társa volt a költőnek 36 évig, amíg az agg költő el nem veszítette a fejét, és amig őt el nem vette férjül egy rámenős fiatal „hippylány”, ahogy magát Kovácsa Fatima Fanny nevezte. Nem volt méltó szellemi partnere a költőnek, egy napon nem lehetett említeni műveltségét, emberségét Eric-kel. Faludy és Johnson közös műve a Magyar Világ Kiadónál 1991-ben megjelent Jegyzetek az esőerdőből.) A másik kötet a szerző esszégyűjteményeinek sorában a másodikként jelent meg. Az írások a rendszerváltás utáni évek friss, aktuális reflexiói, nem pedig távoli múltba tekintő memoárok. Írásaiban központi szerepet kap a politika, a világirodalom, a kulturális kérdések, a környezetvédelem és a napi történelmi aktualitások. 2 mű, jó állapotban.  

A polgárháború elkerülhetetlen volt. Élje át Franciaország utolsó három napjának apokalipszisét. A közeljövő sötét Franciaországában egy rendőrségi intézkedés egy párizsi külvárosi negyedben tragédiába torkollik. Az egyik csapdába csalt rendőr elveszti hidegvérét, és válogatás nélkül tüzet nyit. Az iszlamista gettó lángra lobban, amibe az egész ország beleremeg. Városról városra terjed tovább a tűz, a Köztársaság darabjaira hullik.A rendőröket, a bűnözőket, a terroristákat, az állami vezetőket, az újságírókat és az átlag polgárokat egyaránt maga alá temeti a káosz.Az áram- és vízszolgáltatás gyorsan megszűnik, az élelmiszerkészletek kimerülnek, nincs többé közrend, kommunikáció, szállítás és orvosi ellátás. A káosz eléri a vidéket, a társadalom széthullik, és a városok az erőszak, a fosztogatók, és hatalmas tűzvészek áldozatául esnek. Mindentől megfosztva és magukra utalva, a polgároknak fel kell készülniük, hogy szembeszálljanak a pusztítással. "Ami Franciaországgal történik, megtörténik majd máshol is." A Gerillában leírt események a francia hírszerzés lehallgatásain, felderítésein és előrejelzésein alapulnak. Két évnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés után, az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs oknyomozó művek szerzője egy nagy sikerű ultrarealista regénnyel jelent meg, mely egy polgárháború lüktető történetét mutatja be. "Kötelező olvasmánnyá tenném 500 millió európai polgár számára!\"" (Földi László, titkosszolgálati szakértő). Jó állapotban.