„Húsz évvel az eredeti kiadás (1986) után magyarul is megjelent Thomas Bernhard utolsó és legnagyobb terjedelmű regénye, a Kioltás. Voltak idők, amikor egy ilyen remekmű megjelenése irodalmi eseményszámba ment, manapság a Kioltás egy cím, egy keresőszó a könyvesboltok számítógépes nyilvántartásában szereplő könyvtételek áttekinthetetlen rengetegében. Nagyon kevesen tudják vagy fogják megtudni – másokat persze nem is érdekel –, hogy ez a regény egyebek között éppen annak a szellemi, pontosabban szellem-ellenes állapotnak az indulatos és kétségbeesett ábrázolása, amelynek jellemző tünete egy Kioltás-szabású mű tökéletes negligálása, és amelyben e mű szerzője szerint a szellem emberének nincs más választása, mint hogy kioltsa önmagát. Bernhard regényében mindenekelőtt Ausztriáról van szó ugyan, kor-kritikus gyalázkodását a főhős szó szerint legföljebb még Németországra, “végső soron pedig minden közép-európaira” terjeszti ki, de ezek a megnevezve ostorozott régiók valójában egy globális “elhülyülési folyamat” paradigmatikus hordozói. “Az ezredfordulóra a gondolkodás az emberiség számára teljességgel lehetetlenné válik”, szűri le sommás és persze bernhardian túlzó végkövetkeztetését a főhős a regény végén. “A létezés ebben a már csak bárgyúság irányította világban aligha képzelhető el… s jó, ha épp mielőtt még a világ e teljes elhülyülése beteljesedett volna, végzünk magunkkal.” Az Ausztriának szóló szidalmakat tehát mi is nyugodtan magunkra vehetjük, annál inkább, mert kísértetiesen találóak a mi hazai viszonyainkra nézve is.”