A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni. Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat. Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén? A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Jó állapotban.

A Titán a Szaturnusz egyik legtávolabbi holdja, ahova eljutott az ember, és ahol az egykori telepesek 2276-ra már jól működő kereskedőtársadalmat teremtettek. A szigorú rendre és békére a Makenzie-dinasztia ügyel kényesen. Nincs nehéz dolguk, hiszen a jövő kiszámítható, különösen akkor, ha a dinasztia éles eszű, hűvös logikájú tagjai szinte egyformák. Csakhogy Duncan, a legifjabb Makenzie mégis másképp viselkedik, amikor a legendás óvilágra, a Földre érkezik, hogy a dinasztia utánpótlásáról gondoskodjék. Talán a nagymama titokzatos kristályai, elejtett félszavai, a gyermekkor emlékei teszik, de Duncan másként gondolkodik barátságról, szerelemről, csalódásról, reményről és jövőről. Meglehet, hogy ő sejti jobban a távolabbi jövőt. Jó állapotban.