Mi a titka annak a pillanatnak, amikor a hétköznapi valóság egyszer csak áttetszővé válik, és felsejlenek mögötte az élet legnagyobb, kimondhatatlan misztériumai? Márai Sándor írói sikereinek csúcsán, 1941-ben megjelent Mágia című gyűjteménye a szerző egyetlen klasszikus értelemben vett novelláskötete, egyben az egyetemes magyar próza egyik legszebb önvallomása. A kötetben történelmi nagyságok – köztük Shakespeare, Napóleon és Kazinczy – sorsfordító pillanatai váltakoznak egyszerű kisemberek borongós, mégis felemelő hétköznapi kalandjaival. Márai nem véletlenül választotta a gyűjtemény címadójaként a Mágia című elbeszélést. Ezen az íráson keresztül fogalmazza meg legmélyebb ars poeticáját, amely szerint maga az írás nem mesterség, hanem tiszta varázslat. Szavak, álmok és érzések bűvös egyvelege ez, egy olyan transzcendens teremtő erő, amely képes visszahatni a létezésre, és formát adni a kaotikus világnak. Ebben a veretes nyelvű, sötét tónusú, a világháború árnyékában született novellafüzérben a márais hang eltéveszthetetlen. A Mágia nem csupán történetek gyűjteménye, hanem spirituális füveskönyv is: meghívás egy olyan irodalmi utazásra, ahol a leírt szó szent rituálévá emelkedik, és ahol a magányos ember, ha csak pillanatokra is, de képes megérinteni a mindenséget. Jó állapotban.