Évtizedek ​óta zörgetjük a lármafát, mert nemcsak, hogy egyre fogyunk, fogyatkozunk, hanem egyre betegebbekké, egyre megnyomorítottabbakká váltunk, s lassan földi létünk élettartama is a népek között a legutolsó helyre juttat minket. Ahogy majd száz esztendeje már József Attila is figyelmeztetett, hogy „ezernyi fajta népbetegség" pusztítja, sorvasztja a magyarságot, úgy folyamatosan látnak napvilágot azok a tanulmányok is, amelyek a mindenkori hatalom figyelmét szeretnék felhívni: kötelességük megállítani a pusztító kórt. De ez a betegség-vízió nem csupán magyar sajátosság, hiszen ma már globalizálódott ez is, mint minden, ami a népek, nemzetek sanyargatására lett kitalálva. Ám a betegség leküzdésében, az igazi gyógyításban, mint sok minden másban, ami javára vált az emberiségnek, így ebben is igaz, hogy a magyar nép különleges tehetséggel van megáldva. Eleink még ismerték a fű, a fa, a virág, a föld gyógyító erejét, éltek is vele, alkalmazták is azt, s így tudtak mindenféle rontás és pusztítás ellenére egészséges testtel és lélekkel megmaradni a vérzivataros időszakok ellenére is. Ma azonban úgy tűnik, hogy a világ összes rontása igyekszik kiölni mindazt az ősi tudást, amelynek annyit köszönhetünk, s hogy a mammon istene vált mindenek felettivé. Ezért is fontos, hogy a feledés mély bugyrából hívjuk a felszínre ősi ismereteinket, gyógyítsuk, ápoljuk, védjük testünket, lelkünket, mert csak így nevelhetünk egészséges utódokat, így vethetünk féket a bennünket elpusztítani akaró sötét erőknek. Jó állapotban.