Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Makk Ferenc kutató tudósi tevékenységét is az egyetemes és nemzeti művelődés szolgálatába állította, már oly időktől fogva, amikor az antik műveltség, illetve a hivatalos kultúrpolitika „tűrt” kategóriájába soroltatott. Makk professzor szakirodalmi tevékenysége hűen tükröződik közel kétszáz tételes szakmai bibliográfiájában. Ebből a gazdag képből három fő terület: a magyar középkor, a történeti segédtudományok köre, valamint a bizantinológia bontakozik ki, méghozzá nem elkülönülten, hanem egymással szerencsés, termékeny kölcsönhatásban. Suép állapotban.
Hegel művei a filozófiatörténet legnehezebb olvasmányai közé tartoznak. Absztraktsága és elvontsága néha olyan szinten mozog, hogy filozófiájáról beszélni nem lehet másként, mint szó szerint idézni a szerzőt, mert az az érzésünk támad, hogy egy szó megváltoztatása vagy kihagyása is végzetes lehet. A szellem fenomenológiája című munkáról maga Hegel írja azt, hogy igazán csak akkor érthetjük meg az első mondatokat, ha már az egész művet értjük – ez a sajátos paradoxon, körbenforgás gyakran lehet élményünk Hegel olvasásakor. Jó állapotban.
A holocaust dokumentált leírása, számos képpel és adattal. A kötet első felében visszaemlékezések, tanulmányok találhatók. A második rész „Adatok a magyar zsidóság veszteségeiből” - címmel egy adattárat közöl az áldozatokról. A mű külön érdekessége, hogy a nem sokkal korábban Abdán exhumált Radnóti Miklós megtalált bori noteszéből először közöl két verset, az Erőltetett menet, illetve a Levél a hitveshez címűt. A kötet előszavát írta: Vitéz lófő nagybaconi Nagy Vilmos magyar katonatiszt, vezérezredes, honvédelmi miniszter, hadtudós, aki „ember maradt az embertelenségben” (idézet Horthy Miklóstól). Első kiadás, jó állapotban.
Imogen, a szabad stílusban szeánszozó, kissé különc özvegyasszony húsvétra várja hipochonder öccsét, Valdust, annak szintén hipochonder barátnőjét, Amlyt és menopauzás húgát, Genevát. Továbbá kisakaratú unokaöccsét az új kedvesével, valamint kedvenc kuzinját, Aetnát. A vadregényes múltú, szellemjárta kúriában és annak környezetében elúrhodik a káosz. Csakhogy Imogen régebben elhunyt, rendszeresen kísértő és barkácsoló férje, a Drága Uly közbelép. Így a káosz kiteljesedik. Puha kötésű változat, újszerű állapotban.
Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ. Jó állapotban.
A nemzetközi teozófiai könyvkiadás történetének egyik legnagyobb könyvsikere C.W. Leadbeater e könyve. Méltán tarthat számot érdeklődésre, hiszen a szerző saját, magas szintű tisztánlátó képességére és tapasztalataira építve rendszerező jelleggel és közérthetően összefoglalja mindazokat az alapvető elméleti és gyakorlati tudnivalókat, amelyek érdekelhetik mindazokat, akik többet szeretnének megtudni az ember „láthatatlan” testeiről, aurájának különböző szintjeiről.
Színes ábrák segítségével részletesen bemutatja a fejlődés alacsony szintjén álló, az átlagember és a magasan fejlett szellemi ember, az arhat éteri, asztrális, mentális és kauzális testeit, azok felépítését, színeit és jelentését, az aurákban jelentkező érzelmeket, gondolatokat és törekvéseket.
A szerző megfogalmazott célja az volt, hogy a magasabb szintű látással nem rendelkezőknek segítséget nyújtson elképzelni az emberi aurát, az ilyen látással már rendelkezőknek pedig segítsen megérteni és értelmezni, hogy mit is látnak valójában. Jó állapotban.
A megismerés elméletének fogalma, felosztási módja és módszere. A megismerés lefolyása, határai, tragikuma, a filozófiai megismerés. Földes-Papp Károly filozófus, teológus. Bölcseleti és teológiai tanulmányainak befejezése után református lelkész lett, de érdeklődése a tudományos pálya felé terelte. 1947–48-ban a szegedi egyetem bölcsészkarán a filozófiai tanszéket vezető docens. Az egyetemi autonómia eltörlése miatt a tanítástól visszalépett. A magyar forradalom leverése után Nyugatra emigrált. Nyugat-Németországban mint nyelvtanár, kiadói lektor, szabadfoglalkozású íráselemző, végül mint egy német protestáns gyülekezet lelkésze dolgozott. Főleg az Új Látóhatárban publikált. A borító sérült, jó állapotban.
Percival Barren miután elveszíti minden vagyonát a rulettasztalnál, rájön, hogy csalás áldozata lett, s megpróbálja leleplezni a Hendon Club vezetőségét. Ezzel alá is írta a halálos ítéletét... A Tarka regénytár a Stádium Sajtóvállalat Rt. által 1935-től 1941-ig megjelentetett kalandregény-sorozat volt, amelynek keretében több mint 300 vadnyugati, bűnügyi és légiós témájú kalandregényt adtak ki. A sorozat szerkesztője Dr. Báthory-Hüttner János volt. W. Cormick egyéb művei: Rabszolgakaraván, A kék expressz. Jó állapotban.
A vízöntő kor hajnalán járva egyre többen kezdik érzékelni, hogy a valóság több, mint amennyinek eddig a vallások, az ezoterikus irányzatok és a titkos társaságok beállították. A kíváncsi ember már nem éri be féligazságokkal, szép ígéretekkel és kész dogmákkal, mi több, igényli az élet rejtett összefüggéseinek teljes megismerését. Mindemellett egy másik vágy is gyökeret ver benne: nem elégszik meg a csalóka hittel, hanem személyes visszaigazolásokon keresztül akarja felidézni és átélni a titkokat. Ezt kínálja a fejlődő lélek útja. A könyv közérthető és lebilincselő stílusban tárja fel az olvasó előtt múltunk homályba burkolt emlékeit, tabuként kezelt tényeit és jelenünk elhallgatott igazságait. Nem mindennapi mondanivalója olykor megrendítő, olykor kijózanító, ám mindenki számára komoly tanulságokat szolgáltat. A könyv elolvasása után már nem olyannak fogod látni a világot, mint előtte. Jó állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.