Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából. Szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Az Úr Ügyének hívei buzgón láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is. Döntően a keresztény-lengyel és különböző zsidó Messiás-elképzelések ideológiai tengelye körül forog a mű. Érintőlegesen az ír megváltásvágy és az amerikai, Emersonhoz kötődő, ezoterikus elképzelések is szerephez jutnak. Spiró az ábrázolt időszakban a Messiásvárást világjelenségnek tartja. A korai protestáns misztikából (Böhme, Angelus Silesius) és a zsidó Kabbalából kinövő miszticizmus újabb és újabb iskolákat, inspirációkat teremtett. Spiró György a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei „nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek.” Jó állapotban.