Elkerülhetetlen ​volt-e a második világháború végétől jószerint az 1990-es évek fordulójáig tartó hidegháború? Pontosan mi vagy éppenséggel ki robbantotta ki? Lehettek volna-e alternatívái és melyek lettek volna ezek? Volt-e szigorú terv szerint működő nemzetközi kommunista összeesküvés? Volt-e összefüggés a világkommunizmus eszméje és a különféle rezsimek nacionalizmusa között, s ha igen, hogyan hatott ez a hidegháború alakulására? Csupa olyan kérdés, amelyekre a hidegháború történetírásának eddigi – ortodox nyugati és keleti, majd újbalos nyugati „revizionista” – irányzatai csakis egyoldalú válaszokat adhattak. Amikor azonban a kommunizmus világméretű bukása után kezdtek megnyílni az amerikai, orosz, kínai és egyéb, addig szupertitkos levéltárak, végre munkához láthattak az elfogulatlan, szintézisteremtésre törekvő, visszafogott hangú, a tényeket józanul mérlegelő „posztrevizionista” történészek is. Gaddis művében alapvetően újraértékelődik Truman, Eisenhower, Kennedy. Sztálin, Mao, Kim Ir Szen és Hruscsov történelmi-emberi szerepe… Jó állapotban.