Azok, akik egyoldalúan ismerik a magyar nép történetét, a XVIII. századot nemzeti létünk legnyugalmasabb időszakának tartják, pedig az 1711-ben megkötött szatmári béke csupán a kuruc szabadságharcok korát rekesztette be. A paraszti osztályharc csataterén ekkor még nem történ meg a fegyverletétel, a harc tovább folyt legkülönfélébb formák között a rejtett gazdasági küzdelemtől kezdve egészen a nyílt felkelésig.
Az a nemesség, amely hosszú évszázadokon át oly szívósan hadakozott a Habsburgok erőszakos és jogtalan uralma ellen, a szatmári békekötés után fokozatosan feladta ellenzéki magatartását, s igyekezett beleolvadni a gyűlöletes, népelnyomó államhatalomba. Így került egymással mindjobban szembe a nemesség és a parasztság. Ez teljesen érthető, hiszen a nemesi társadalom érdekei lassan azonosultak a dinasztia érdekeivel, s az ország parasztságának kizsákmányolása a két szipolyozó részéről a legtökéletesebb összhangban történt. 
Rakovszky József (1920-2004) költő, író, műfordító volt, a Szózat című lap főszerkesztője. Igazságkereső írásai miatt a Rákosi-rezsim  nincs vele megelégedve, 1947-ben az ÁVH letartóztatja, a börtönből másfél év után szabadult. Később is megfigyelte a rendőrség, s bár irodalmi műveivel kapcsolatban többször kijutott Nyugat-Európába is, azonban disszidálni nem akart, mindig hazajött. 2004. augusztusában vétlen autóbalesetet szenvedett, s egy hónappal a baleset után belehalt sérüléseibe. Pilisen temették el, Hegedüs Lóránt református püspök áldotta meg a sírt. Több helyen emléktáblát állítottak neki, így a pilisi könyvtár falán, a budapesti Szabó Dezső Színház bejáratánál, és Sátoraljaújhelyen is, annak a háznak a falán, ahol lakott. Dedikált, jó állapotban.