A hazai alternatív kultúrtörténet és a magyarságkutatás tekintélyes, máig nagy hatású alakja, Pap Gábor művészettörténész radikális és gondolatébresztő módon világít rá a szkítautód népek, köztük a magyarság szerves, képi és jelrendszerbeli hagyományörökítésének titkaira. A kiadvány két nagy horderejű, egymásra épülő tanulmányt tartalmaz, amelyek a képi és szóbeli hagyományörökítés működését mutatják be. A címadó írásban Pap Gábor a híres Molnár Anna népballadát és a Szent László-legendát elemzi. A balladában a katona megkéri a lányt, hogy „nézzen a fejébe” (ami a látszat szerint tetvészést jelent), majd elalszik az ölében. Pap Gábor levezeti, hogy ez a motívum tökéletesen megegyezik a templomi falfestményeken látható Szent László-jelenettel, ahol a király a kun vitéz legyőzése előtt a megmentett leány ölébe hajtja a fejét. A szerző szerint ez a „fejbe nézés” a valóságban egy ősi, beavatási rítus képi kódja: a szellemi tisztításé és a gondolatok átadásáé, ami a szkítautód népek sajátja. A második írás, A hagyományörökítés útjai a magyar nyelv és a nemzeti krónikás hagyomány (például Anonymus vagy Kézai Simon munkái) tudatos, 19. századi akadémiai leértékelését tárgyalja. Pap Gábor kifejti, hogyan „metélték le” rólunk a honfoglalást megelőző, évezredes kárpát-medencei (szkíta-hun-avar) történelmünket, és hogyan próbálták a nyelvet szerves egész helyett egy összelopkodott szóhalmazzá degradálni. Dedikált, jó állapotban.