Huxleynek, talán a legnagyobb, de mindenesetre a legeredetibb és legzseniálisabb angol írónak első regénye a Crome Yellow. Már a cím is gunyoros, szinte lefordíthatatlan szójáték, a regény maga pedig legpompásabb tükörképe Huxley ironikus, csúfolódó szellemének és torzképrajzoló kedvének. Ezzel a művel vívta ki a fiatal Huxley a helyét az angol irodalomban. A külvilág zajától elzárt, patinás Wimbush-rezidenciába vendégeket hívnak meg egy többhetes víkendre. Milliomosok és fiatal költők, nyugtalan fiatal lányok és asztrológiába bolondult szépasszonyok, festők és nyárspolgárok a szereplői a történetnek, mely alkalmat ad Huxleynek, hogy alakjait borotvaéles és mikroszkopikusan finom lélektani elemzésnek vesse alá. A hétvégi társaság gyengeségei és szenvedélyei, modorosságai és szelíd őrületei, a különösen bonyolódó szerelmek, a csattanós párbeszédek, a vitatkozások és az étkezések, az udvariaskodások és a cselszövések megnevettetnek és gondolkodásra késztetnek. Megjelennek a társasági élet örökzöld típusfiguráit is: a kékharisnya, a végzet asszonya, a szívtipró és a csak vágyaiban merész hősszerelmes. A komikus fordulatokban csöppet sem szűkölködő cselekmény savát-borsát a kastély és a birtok különféle színhelyein zajló eszmecserék adják. Ezek közül a legizgalmasabbak azok, melyekben a kezdő író későbbi főművében, a Szép új világban kibontott elképzelései – a minden részletében kitervelt, elviselhetetlenül boldog jövő próféciái – nyernek még vázlatos, ám máris jól felismerhető megfogalmazást. Rendkívüli élmény Huxley stílusa, ez a szójátékokkal, célzásokkal, új, soha nem hallott szavakkal teletűzdelt, bőven áradó és mégis hajlékony próza, amit sokan próbálnak utánozni, de elérni senki sem tudja. Jó állapotban, rajzos burkolóval.