Kosár
A belépést követően, az antikházunk kínálatának áttekintése során az Ön által kiválasztott tételek a kosarába kerülnek.
A könyvekből egy-egy példányunk van.
A kosár tartalma tételenként törölhető, a szállítási cím megváltoztatható, valamint a rendeléséhez megjegyzés is fűzhető. Kérem, ha tudja, melyik Foxpost automatába kéri a könyvet, a megjegyzés rovatban ezt mindjárt rögzítse. Ez esetben is töltse ki azonban a szállítási címet, mert arra számlázási címként szükségünk lesz.
Amennyiben Ön adóalany, és a számlánkat el tudja számolni, kérem, hogy az adószámát is rögzítse a megjegyzés rovatban.
A Megrendel gombra kattintással rendeléséről azonnal értesülünk. Először a rendszer automatikusan küld egy e-mailt Önnek, amelyben megerősíti a megrendelést. Ezután pedig kollégánk veszi fel Önnel a kapcsolatot, ismertetve a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos részleteket.
Kosár tartalma
Az olvasó nemcsak a Horthy-rendszer politikájából fakadt katonapolitikai, a háborúra és a hadseregre vonatkozó katonai elméleti kérdésekről, nézetekről kap tájékoztatást, hanem a hadseregen kívüli katonai elő- és utóképzés módszereiről, a hadseregszervezési elvekről és azoknak az életben való meghonosításáról, a hadsereg technikai ellátottságáról, valamint a katonai kiképzés fejlődéséről és a hadművészet helyzetéről is. A könyv nagy segítséget nyújt a Horthy-rendszer katonai kérdéseit tanulmányozni kívánó olvasóknak. Jó állapotban.
Milyen volt a múlt emberének viszonya a halálhoz? Mit tud a mai ember a halálról? Miért ejt bennünket zavarba ez a téma? Vallomások, mélyinterjúk, jegyzőkönyvek és közvetlen tapasztalatok mit mondanak arról, mit él meg az, akit váratlan súlyos baleset ér, vagy akit eszméletvesztés után sikerül megmenteni? Hogyan készülnek a halálra a súlyos betegek és az öregek? Mit jelent, milyen eredményeket hoz és milyen új szempontokat vet fel az újraélesztés, mik az eutanázia buktatói? Mit élnek meg az orvosok, a nővérek, a hozzátartozók az agónia ideje alatt? Mit tudnak a beteg gyermekek a halálról, és hogyan halnak meg? Hogyan viselkednek a szülők, mit jelent a család egészének a hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegség? Milyen feszültséget, konfliktusok lépnek fel, milyenek a patológiás és a normális gyászreakciók? Ezekre a kérdésekre keresi a választ két évtized elméleti és gyakorlati tapasztalataira hagyatkozva az ismert magyar tanatológus, Polcz Alaine, arra serkentvén az olvasót, hogy ha szükséges, vizsgálja felül saját élet- és halálszemléletét, nézzen szembe a tényekkel még akkor is, ha ebben a kultúrában kényelmesebbnek látszik elhárítania őket. Jó állapotban.
A közéleti, politikai mondanivaló mellett Baranyi Ferenc költészetének másik, erőteljesen felhangzó szólama a szerelem és a házasság, az emberi kapcsolatok témaköre. Szerelmi költészetében is egy újfajta erkölcsiségért száll síkra; verseiben a képmutatás nélküli, őszinte párkapcsolat igénye, a szokásokon, tradíciókon való felülemelkedés igenlése, s a teljes élet utáni vágy szólal meg. Dedikált, jó állapotban.
Ottlik az Iskola a határon befejezésétől kezdve annak folytatásán dolgozott. Ez a folytatás végül is csak posztumusz jelent meg 1993-ban. A regény természetesen csak az Iskola a határon ismeretében érthető-élvezhető, mert annak több pontjai hivatkozásul szolgálnak a Buda szerkezetében. A hős, az elbeszélő ezúttal is Bébé a szinte pontról pontra megfeleltethető Ottlik-hasonmás. Az „Iskola” másik elbeszélője, Medve Gábor ezúttal nem egyenrangú narrátora a műnek, ám annak változatlanul kulcsszereplője. A Buda bizonyos szempontból keretregény. Azt beszéli el, ami az „Iskola” előtt és után történt, ezáltal értelmezve, állandóan „újraolvasva” az első regényt. Első kiadás, jó állapotban.
Ez a könyv a Balkán jelentősebb nemzetiségeinek – az albánoknak, a bolgároknak, a horvátoknak, a görögöknek, a románoknak, a szerbeknek és a szlovéneknek – a 18. és 19. századi történetét tárgyalja. Ennek az időszaknak a kezdetén a szóban forgó népek vagy oszmán, vagy Habsburg-uralom alatt éltek. A könyv ismerteti a két birodalom egymástól eltérő körülményeit és a nemzetiségek megélte tapasztalatokat. A fő hangsúlyt a nemzeti mozgalmakra helyezi a szerző, beleértve e mozgalmak programjait, céljait és az e célokkal összefüggő forradalmakat. A 19. század végén Görögország, Románia, valamint Szerbia és Montenegró délszláv államai független kormányokat alakíthattak, s Bulgária és Horvátország autonómiát harcoltak ki. Az Oszmán Birodalom fokozatos szétesése és a nemzeti forradalmak a nagyhatalmi konfliktusok jelentős okozóivá lettek. A keleti kérdés, amely mindkét említett évszázadban a nemzetközi kapcsolatok egyik fő problémája volt,a külpolitikai közfigyelmet folyamatosan a Balkánra irányította, úgyhogy a félszigetet okkal tekintették a kiegyensúlyozatlanság és a feszültség egyik gócának. A kötet tehát 1900-ig tekinti át a nemzeti mozgalmakat, sikereiket és kudarcaikat, és meghatározza az akkori események jelentőségét napjaink nemzetközi viszonyaira nézve. 2 kötet, jó állapotban.
Garai István (1915 - 2008) felvidéki születésű tanár, költő. Költészetében a szerelem, a barátság, és a természet szépségei mellett, mindig nagy hangsúlyt kapott a költői hivatástudat, valamint a magyarság sorsáért érzett felelősségvállalás. A szülőföld, mint állandó élményanyag van jelen, de írt a Pannon-tájról, börtönéveiről, az 1956-os forradalomról is verseket, sőt próbálkozott képversekkel és szabadversekkel is. Egyéniségének egyedi hangját azonban latin versei adták meg, ebben csúcsosodott ki kivételes látás- és kifejezésmódja. Amikor a költészettel egészen fiatal kora óta kacérkodó tanárnak 1946-ban Békéscsabán megjelent a Csordulatig című verseskötete, már négy köteten volt túl. Költészete azonban átalakulóban volt. Bár korábbi élményanyagából - szülőföld, szerelem, barátság - még sokszor építkezett, a megváltozott viszonyok nem maradtak hatás nélkül lírájára. Új kötetében a hadifogolyélet kínjait, lelki gyötrődéseit és hazavágyódását fogalmazta meg. Nagyon kemény hangon rótta fel a németek bűneit, egyenesen „germán téboly"-nak titulálva tevékenységüket, amely a magyarság bukásához vezetett. Jó állapotban.
Akadémiai konzultatív szerkesztőbizottság
Kiadó:
Magyar Nagylexikon Kiadó
Kiadás éve: 1993-2004.
Kiadás helye: Budapest
A Magyar Nagylexikon egy általános lexikon, mely kiadását 1993-ban kezdte meg az Akadémiai Kiadó. A negyedik kötet 1995-ben jelent meg. A kiadást az 5. kötettől a Magyar Nagylexikon Kiadó Rt. folytatta, és 1997–2004 között megjelentette a további köteteket. A lexikon 18 kötetet és egy kiegészítő kötetet tartalmaz, melyekben közel 160 000 szócikk, 19 000 színes és fekete-fehér illusztráció található. Bemutatja a Föld országait térképekkel; tartalmaz több tízezer életrajzi cikket tudósokról, művészekről, politikusokról; igyekszik minden tudományterületet lefedni. Készítésében 340 szerző működött közre, ellenőrzését pedig 105 lektor végezte. A szerkesztést a főszerkesztő és a kötetszerkesztők irányításával 24 szakszerkesztő végezte. A készítők szerint „ez vélhetően az utolsó nyomtatásban megjelent magyar általános nagylexikon”.
Kiadói aranyozott, műbőr kötésben, védőborítóval, új állapotban. Nyomás és kötészet a Gyomai Kner nyomdában. A utolsó két kötet (kronológia) bontatlan műanyag csomagolásban. (Biz. 144)
A magyar nemzet ezeréves történetének legvéresebb küzdelmét az 1914-18. évi világháború képviseli. Ezt az öt éven át húzódó óriási harcot az Osztrák-Magyar Monarchia keretében elhelyezkedett Magyarország katonái a monarchia hadszervezetében rejlő okoknál fogva túlnyomó részben osztrák hadvezérek parancsai alatt és az „osztrák" jelző alá foglalt népfajok harcosaival közösségben vívták meg.
A harc célja a monarchia megmentése és egyben Magyarország területi épségének megóvása volt. Ezen az igazságon nem változtat az a tény, hogy ennek a hosszabb időre kétségtelenül elkerülhetetlen, de esetleg bizonyos ideig még 1914 után való időre elodázható önvédelmi harcnak éppen 1914-ben való megkezdését a monarchia külpolitikájának intézői akarták, felhasználva ürügyül a monarchia trónörökösének Szarajevóban történt meggyilkoltatását. Akarták azért, mert az általános külpolitikai helyzet alapján ezt az időpontot és alkalmat kedvezőnek találták az említett gyilkosságban részességgel gyanúsított Szerbiával való leszámolásra, noha számolni kellett azzal, hogy e leszámolás kapcsán esetleg a monarchia minden ellenségével meg kell mérkőzni. Csupán Magyarország miniszterelnöke, Tisza István gróf foglalt határozottan állást a háború kirobbantása ellen, még pedig azért, mert ellentétben a monarchia többi külpolitikai vezetőivel a mérkőzésre való időpontot a pillanatnyi erőviszonyok alapján kedvezőtlennek ítélte. Kihajtható térképmellékletekkel, jó állapotban, védőborító nélkül.
Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, ám a magyar hadak folyamatos harci készültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg a keleti frankokat és a bajorokat, hogy ezáltal védjék meg régi-új hazájukat, a Kárpát-medencét.
Agacs, a szabadként, de nehéz sorba születő, szilaj avar még gyermek, amikor elhagyja a szülői házat. Menekül a szegénység, a nyomor elől, mert a világon élni csak a nagyfejedelem dicső harcosaként érdemes. A seregbe vezető út azonban igen rögös - Agacsnak nem csak Patkánytól, a hírhedt rablóvezértől kell megszabadulnia, hanem a fegyveres kézitusát és a lovasíjászatot is el kell sajátítania. Kiképzőnek nem is talál kiválóbb tanítót, mint Böngért, a mester-harcost. Vajon sikerül-e a furfangos, betyárlelkületű kis csibésznek képzett harcossá válni, és a nagyfejedelem századának tagjaként nyeregbe szállni a germánok ellen? Szép állapotban.
Oldalunkon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de visszatérő vevőinknek a gyors és egyszerű rendelés végett a regisztráció ajánlott.