Mi történik, ha a nosztalgia nem a múltba révedés, hanem egy alternatív, utópisztikus világ teremtése? Márai Sándor rendhagyó remekműve, a Szindbád hazamegy nem csupán mélyen megrendítő tisztelgés Krúdy Gyula előtt, hanem a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb, leginkább egyedülálló gondolatkísérlete. Márai ebben a kisregényben egy olyan látomásszerű, időtlen és tökéletesített Magyarországot vetít elénk, amely messze túllép a valóság koordinátáin. Ebben a lírai utópiában a mindennapok rituáléi, a kulináris élvezetek és a ködös utcák egy aranykori, mágikus birodalommá nemesednek. Ez a Magyarország nem a térképen létezik, hanem a tiszta szellem dimenziójában – egy olyan menedék, amely ellenáll az idő vasfogának. Ezzel a szürreális vízióval Márai bebizonyítja, hogy a realizmus nagymestereként is képes volt a fantasztikus fikció határvidékére merészkedni. Az álom és valóság határán lebegő, idősíkokat és tereket egymásba mosó szövegvilág olyan klasszikusok rokona, mint Jorge Luis Borges labirintusszerű gondolatkísérletei, Dino Buzzati metafizikus várakozásai, vagy Gabriel García Márquez mágikus realizmusa. A Szindbád hazamegy így nemcsak egy korszak búcsúztatója, hanem egy zseniális alternatív világteremtés is, amely Márait a valóságot újraálmodó, klasszikus vizionárius írók közé emeli. Jó állapotban.