Egy erdélyi falu, ahol a kutak hirtelen kiszáradnak, s a mindennapi túlélést jelentő vízért a távoli, sötét erdőkön túlra kell zarándokolni. Oda, ahol a fák között vérszomjas farkasok és arctalan, könyörtelen lovasok vadásznak minden egyes vízhordóra. Sigmond István remekműve egy félelmetes nyelvi erővel megírt, szürreális pusztulástörténet, amely szakít a lineáris elbeszéléssel: szimultán regénytechnikája, egymásba csúszó narratív síkjai és expresszionista látomásai folyamatosan elbizonytalanítják az olvasót. Nem hagyományos disztópia ez, hanem egy zárt, mitikus és kafkai mikrokozmosz, ahol a bűn nélküli bűnösség és a kollektív bűnhődés rituáléi uralkodnak. A hazai recepció azonnal felismerte a közép-európai abszurd és a mágikus realizmus rokonvonásait. A hallucinogén szövegáradat és a baljós, fojtogató atmoszféra a gótikus irodalom legsötétebb lapjait idézi, miközben a vízhiány fizikai gyötrelme és a falu felett ülő transzcendens átok egyetemes egzisztenciális drámává tágul. A modern magyar próza egyik legmélyebb, méltatlanul rejtőzködő remekműve. Nem véletlenül lett az Irodalmi Jelen nagyszabású regénypályázatának fődíjasa. Jó állapotban.