Bár sok jó könyvet írtak már a 2. magyar hadsereg háborús szerepléséről, s e könyvek alapján majdnem mindent tudunk háborújáról, ám nagyszerű helytállását nem ismerjük igazán. Néhány sorban tettek eddig említést erről. Alig hallhattunk-olvashattunk valamit az Oszkol-völgy véres utóvédharcairól, valamint az első vonalak iszonyú megpróbáltatásairól: a rajvonalbeli életvitelről, a hóárkok pszichózisáról, a testi-lelki szorongásról, a harcok rohamairól, az őrjöngő órákról, a pergőtüzek pokláról, a hógödrök dermesztő éjjeleiről, a tisztek és a legénység viszonyáról. Erdélyi Béla hadnagy a 108/2 század parancsnokaként teljesített szolgálatot a keleti fronton 1942/43-ban, így a szemtanú hitelességével örökítette meg az eseményeket, s ábrázolja a tisztek és a legénység harctéri életét. Mint tiszt, világosan látta, hogy a hadszíntérre kikényszerített katonák a legkevésbé sem vétkesek az elszenvedett kudarcok miatt, az összeomlást a legfelső politikai vezetők, a vezérkar, a parancsnoki kar, a tábornokok okozták. Habár az egységek nem rendelkeztek megfelelő harci eszközökkel és az orosz tél elviseléséhez szükséges ruházattal, mégis emberfeletti áldozatot hoztak: megállították a Vörös Hadsereget az Oszkol-völgyében, ami lehetővé tette, hogy elkerülje a fogságba esést ötven-hatvanezer magyar honvéd és a németek végrehajthassák tervszerű hadmozdulataikat. Erdélyi Béla hadnagy kiemelkedő parancsnoki teljesítményét mutatja, hogy százada 179 katonájából 132 élve hazajuthatott. Hősies helytállásáért a kormányzó személyesen tüntette ki. Jó állapotban.