George Bernard Shaw ír drámaíró. Munkásságát 1925-ben irodalmi Nobel-díjjal honorálták. William Shakespeare után az ő műveit játsszák leggyakrabban az angol nyelvű színházakban. A Vissza Matuzsálemhez (Back to Methuselah) egy „metabiológiai pentateuch”. Ez a hosszú, nehéz darab inkább öt különálló dráma, mint egy teljes alkotás. Az Édenkertben kezdődik, aztán az 1920-as évek Angliájában folytatódik, majd elvezet "egészen a gondolat határáig". Shaw-t az emberi élet meghosszabbításának rögeszméje foglalkoztatta. Az ideális átlagéletkort 300 évben határozta meg, és úgy vélte, hogy a változás tömeges génmutáció révén már a 20. században megkezdődik, majd a 30. századra a világ kettészakad a "rövidéletűek" és a "hosszúéletűek" társadalmára. A darab 31920-ban játszódó ötödik részében már mindenki halhatatlan, és csak balesetben lehet meghalni. Az emberek sugárzóan szép, kifejlett ifjúként tojásból kelnek ki, 3-4 évig árkádiai körülmények között játszanak, szerelmeskednek, művészkednek és sportolnak, majd "öregekké" válnak, elhagyják társaikat, és magányosan, komoran bolyonganak az idők végeztéig, matematikai problémákon töprengve. Shaw utópiája egyúttal azt is szemlélteti, hogy a 20. századi emberek legkivételesebb példányait is buta gyereknek tartanák abban a világban. A Genf 1938 (Geneva) (A világtörténelem egy elképzelt fejezete) c. darab a Népszövetség tehetetlenségéről szól. A Nemzetközi Törvényszékhez befut néhány panaszos levél az európai diktátorok ellen. A hágai Nemzetközi Törvényszék vezető bírája minden szankció, rendfenntartó erő híján, csak pusztán a hatásköréből kifolyólag összehívja a tárgyalást a diktátorok ellen. Battler (Hitler), Bombardone (Mussolini) és Flanco (Franco) meg is jelenik, csakúgy Sir Midlander (Chamberlain) külügyminiszter és Poszkij (Litvinov?) külügyi népbiztos. A bíró a darab végén megállapítja a diktátorok erkölcsi felelősségét a világháborúval fenyegető helyzet létrejötte miatt, de semmiféle szankciót nem tud foganatosítani ellenük. A darab végén a világvégéről szóló hír kergeti szét a tárgyalás résztvevőit. A Genfet Londonban mutatták be először 1938-ban; New Yorkban visszautasították, mert csak az egyik panaszos személyén keresztül utalt a zsidóüldözésre. A darab sikert aratott, de az évek múlásával hatása egyre csökken, antifasiszta szatírája, a szovjet képviselő demokratikus tárgyalófélként való megjelenítése miatt a rendszerváltás előtt szerették, sőt kétszer is kiadták Képes Géza helyenként szándékosan elferdített fordításában. 2 db könyv, jó állapotban, az első átkötött, a másiknak pedig nincs már meg a burkolója. (hbiz)