Egy hajdani „betyárfészekből” - ahol egykoron Rózsa Sándor is mulatozott - átalakított üzemben készültek közel egy évszázadon át a legjellegzetesebb vásárhelyi termékek: a népművészeti hagyományokat megőrző, azokat egyedi stílusban továbbvivő kerámiatárgyak. Az 1912-ben alapított hódmezővásárhelyi Majolikatelepről megjelent könyvében Nagy Vera néprajzkutató hiánypótló részletességgel mutatja be a város letűnt büszkeségét. A tanulmánykötetből kiderül az is, hogy a majolika, amely meghatározó elnevezése lett mindvégig az üzemnek, nem fedi a termékek pontos megnevezését. Vásárhelyen ugyanis nem ónmázas cserép (ez az igazi majolika) készült, hanem ólommázas termékek kerültek ki az itteni fazekasok kezei alól, s erre a hagyományra épített az üzem is. A majolika a mázas cserepek korabeli, de szakmailag pontatlan elnevezéseként maradt fenn a köztudatban – tárja fel a szerző. A kötet olvasói végighaladhatnak a gyár közel száz éves történetén: „a kis magyar Fayence”-ként jellemzett kezdeti időszaktól, a második, „a világhír magaslatán” eltöltött korszakon, az ötvenes évek népművészeti műhelyén keresztül, a modern és archaikus fazekas-hagyományokon át a gyár ezredfordulóig tartó utolsó fejezetéig. Jó állapotban.