Arthur Schopenhauer német filozófus, metafizikus. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. „Kellemetlen és elviselhetetlen vagy, s úgy találom, hogy végtelenül nehéz veled együtt élni, fölényeskedő okosságod megrontja minden jó tulajdonságodat, s hasznavehetetlenné tesz a világ számára pusztán azért, mert nem tudsz erőt venni azon vágyadon, hogy mindent jobban tudj, mint más." Az anyja írta e sorokat Schopenhauernek, s el lehet képzelni: ha ő így vélekedett róla, mit gondoltak felőle mások. Mire felnőtt, már rendelkezett a zsémbes öregemberek összes tulajdonságával. Gyanakvó, elviselhetetlen ember lett. Nem elég, hogy töltött pisztollyal a párnája alatt aludt, de gyilkosságtól tartva sosem borotváltatta magát a borbélynál, még a pipáit is zár alatt tartotta, nehogy megmérgezzék. Anyja szeretetét elvesztette, nem volt felesége, gyereke, és nem volt egyetlen barátja sem, teljesen egyedül élt a világban. Így volt ideje rá, hogy A világ mint akarat és képzet címmel megírja élete fő művét, amely azonban semmi visszhangot nem keltett. Ö maga persze meg volt győződve róla, hogy a filozófia ezeréves problémáit oldotta meg könyvében, így bár az értetlenség rettentően bántotta mértéktelen hiúságát, azzal vigasztalta magát, hogy a zseniket csak az utókor ismeri fel. Miután könyvét nem vásárolták, eltökélte, hogy tanítani fogja gondolatait. A berlini egyetemen próbálkozott, Hegellel vetélkedve, de előadásait szinte üres padsorok előtt tartotta, így hamar lemondott katedrájáról. Ezután beköltözött egy kis panzióba, s ott élt évtizedekig kutyájával, a gúnyosan „ifjú Schopenhauer”-nek nevezett blökivel. Vénséges aggastyán volt már, amikor végre felfedezték kétségtelen filozófiai nagyságát. Hetvenedik születésnapján szinte egyik napról a másikra a filozófia lángelméjeként ünnepelte a világ, ő pedig gyerekes örömmel fogadta a későn jött elismerést. Még két évet élt abban a boldog tudatban, hogy mégis adott valamit az embereknek, akiket pedig úgy utált világéletében.” (Kalendárium Press)  

Az első mű teljes címe: Szent háború, melyet Saddai viselt Diabolos ellen a Világegyetem fővárosának visszavételéért. - Vagyis Emberlélek városának elvesztése és visszahódítása. A „szent háború” az ember lelkéért folyó örök küzdelem témájához tér vissza: az emberi lélek szép városát Diabolos, az ördög kerítette hatalmába, a várost Immánuel (a Fiú) foglalja vissza, de újból lázadás tör ki az ördög híveinek ösztönzésére, míg végül a Fiú (Jézus Krisztus) győzedelmesen visszatér. Bunyan főműve A zarándok útja, a protestáns irodalom talán legismertebb alkotása. Tíz év alatt Angliában százezer példányban kelt el, és száz év alatt kilencvenhét kiadása jelent meg, a világ minden fontos nyelvére lefordították. John Bunyan halhatatlan álma, amelyet egy börtöncella mélyén írt, az angol irodalom leghíresebb allegóriája lett. Stílusa klasszikus, szépsége időtlen, üzenete örök érvényű. Keresztyén, az örök életet kereső ember, és zarándoklása e világon keresztül, amely tele van veszélyekkel, csábító kísértésekkel, gyötrő bosszúságokkal: példázat. Keresztény, illetve Keresztény családja zarándokútjuk során a megpróbáltatások ellenére is rendíthetetlenül haladnak a Csüggedés mocsarán, a Hiúság vásárán, a Nehézség hegyén át az Égi város felé. A kötet másik írása Bunyan önéletrajza, istenkeresésének története. A Bővölködő kegyelem bemutatja alacsony származását, életét, hitre jutását, és elbeszéli sok bizonyságát is. Évszázadok távolából is elevenen szólnak hozzánk tanácsai. 2 (+1) mű, jó állapotban.  

Eljött a diákelnök-választás ideje a Cinnford Egyetemen. A két diákklub, a Szentjánosbogarak Klubjának lány jelöltjei és a Zöld Gyíkok Klubjának fiú jelöltjei három versenyszámban mérik össze tudásukat az elnöki posztért. A verseny alatt azonban egy titokzatos fekete hajó szennyezi a szigetet körülvevő tengerszakaszt... Jó állapotban.