Képzeld el, hogy nincs saját arcod, saját nemed, saját családod és saját neved sem. Csak egy lélek vagy. Egy vándorló tudat, aki minden áldott reggel egy másik, tizenhat éves ember testében ébred fel. Elszállásolod magad a húsukban huszonnégy órára, hozzáférsz az emlékeikhez, leéled egy napjukat, majd éjfélkor könyörtelenül továbblépsz egy újabb idegenbe. „A” – mert így nevezi magát – már rég beletörődött ebbe a kozmikus magányba, és szigorú szabályok szerint él: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! A fegyelmezett, láthatatlan létezés gépezetébe azonban porszem kerül, amikor „A” egy reggel a hanyag Justin testében ébred, és megpillantja a fiú barátnőjét, Rhiannot. A szabályok azonnal hamuvá válnak. Mert „A” attól a naptól kezdve minden reggel, bármilyen testet, nemet vagy társadalmi státuszt is mérjen rá a sors, vissza akar találni a lányhoz. De hogyan építhetsz kapcsolatot valakivel, ha ő minden találkozáskor egy teljesen új idegent, egy másik testet kénytelen látni benned? Egy megrázó és gyönyörű óda az emberi természetről, az empátiáról és arról a kérdésről, hogy vajon a szerelem képes-e átlépni a fizikai valóság határait. Jó állapotban.  

A kötet mögött egy olyan megrázó, elfeledett magyar kulturális tragédia húzódik meg, amelyre a hazai könyvgyűjtők a mai napig valóságos szent grálként tekintenek. Ez nem egy tucat-mesekönyv: ez a modern kori magyar meseírás egyik legizgalmasabb, legfájdalmasabb sorsú remekműve. A televízió és a digitális kultúra betörése előtt volt idő, amikor egy egész ország gyerekserege tapadt a Magyar Rádió készülékeire, hogy Moha bácsi, a jóságos kistörpe kalandjait hallgassa. Leszkai András varázslatos történeteiben megelevenedik Törpeház, ahol Mohácska, a hatalmaskodó bátyja, Gyopár, és a tiszta lelkű kisöcs, Ugribugri segítségével tanulja meg az élet igazi, nagy igazságait. Ezek a történetek nélkülözik a modern mesék szájbarágós didaktikáját: helyette mély lélektani intelligenciával, finom humorral és keresztényi humanizmussal mesélnek az önuralomról, a testvéri szeretetről, vagy épp a láthatatlan erkölcsi parancsokról. Leszkai András 50 éves volt, amikor a meséket írni kezdte, és a Magyar Rádió hetente sugározta őket óriási sikerrel. A meséket id. Kőmíves Sándor színművész utánozhatatlan, dörzsölt, mégis meleg orgánumára szabta a szerző. Az 1970-es években azonban a rádió vezetése politikai és ideológiai okokból (a mesék burkolt keresztény erkölcsi tanításai miatt) ritkítani kezdte, majd végleg betiltotta és megszüntette az adást. Amikor a felháborodott szülők levelekkel bombázták a Gyermekrádiót, kiderült a legszörnyűbb igazság: a Magyar Rádió archívumából egyszerűen letörölték és megsemmisítették a teljes hanganyagot. Leszkai András (1907 – 1988) mélyen vallásos, hihetetlenül tiszta lelkű ember volt, aki élete végén teljesen elszegényedve, magányosan élt Budapesten, a Népszínház utca 24. szám alatt. 1988. december elsején halt meg. Tragikus módon senki sem kísérte el az utolsó útjára, és a hivatalok közpénzen, jeltelenül temették el az Új Köztemető kolumbáriumában. Sem életében, sem halálában nem kapott méltó megbecsülést. A teljes Leszkai-hagyaték (több mint kétszáz mese és egyéb kéziratok) a mai napig lepecsételt ládákban áll, és porladozik az Országos Széchenyi Könyvtár pincéjében. A megjelent 1994-es két kötet azért is képvisel hatalmas értéket, mert ezek mentették meg a szövegeket a teljes enyészettől. A két külön-külön megjelent, sorszám nélküli kötet közül ez a második. Jó állapotban.