Művében a szerző nem kevesebbet állít, mint hogy az európai középkori szakrális ötvösművészetekről szóló fejezetet át kell írni, s amiből egyébként történelmi konzekvenciák is levonhatók. Például a magyarok nem fosztogattak Nyugaton, hanem jogos örökségük (a Szent Korona és a hozzá tartozó kiegészítő tárgyak) keresésére indultak, minduntalan célirányos „kalandozáskor”. Nehéz lenne ezeket az utakat rablóhadjáratnak minősíteni, hiszen a „kalandozó” magyarok összehasonlíthatatlanul gazdagabbak voltak a célba vett területeknél.
A művészettörténészek és szaktudósok, akik tudásuk birtokában a hitelesség igényét támasztják önmagukkal szemben, nem kerülhetik meg többé ezt a kérdést: honnan származik az Európa ötvösművészetét, uralkodói történelmét gyökeresen befolyásoló kincsanyag. Egy, a teológiának, a képzőművészetnek és a természettudománynak csodálatos szintézise előtt állunk, amelyhez fogható tárgy nincs a Földön, amelynek elkészítése a Szentlélek segítő ereje nélkül ember számára aligha lett volna lehetséges. A Szent Koronának aurája, mágikus ereje van, amely önállóan is képes, ha az idő eljött, megnyilatkozni. Jó állapotban.