Böngésző
Könyv ajánló
Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára
Vecsey József
Kiadó:
Sankt Gallen
Kiadás éve: 1970
Oldalszám: 256
Századok óta nem volt a magyarságnak olyan nagy fia, aki az egész emberiségnek annyit jelentett volna, mint tiszteletre méltó Mindszenty József Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Áldozatával és két évtizedes fogságával egyetemes érvénnyel figyelmeztette a szabad világot arra a nagy veszedelemre, mellyel a bolsevizmus a szellemi szabadságot – az emberhez méltó élet és minden kultúra alapját – fenyegeti. Vecsey József jó barátságban volt a bíborossal. Műve (melynek ez az első kiadása) 1970-ben Svájcban jelent meg első ízben, és a kommunista diktatúra alatt csak titokban juthatott el néhány példány Magyarországra, melyek ma már nehezen fellelhetők. Vecsey József könyve betekintést enged a vasfüggöny mögötti embertelenségbe, ugyanakkor tiszteletadás is Mindszenty bíboros édesanyja előtt. A szerző bemutatja Mindszenty zalaegerszegi plébánosságának éveit – Vecsey ekkor Mindszenty káplánja volt –, a püspöki kinevezés időszakát, majd a bíborosi éveket, a hírhedt koncepciós pert, valamint az édesanya szóbeli közlései és levelei alapján a börtönévek egy részét is. Az anya a kirakatpert követően szívós küzdelemmel járt engedélyért hivatalról hivatalra, hogy börtönben sínylődő fiát meglátogathassa. A diktatúra őrei azonban mindent elkövettek annak érdekében, hogy látogatásait ellehetetlenítsék és fia sorsát illetően kétségek között hagyják. Csehimindszenti otthonában együtt érzett fiával, és lélekben vele volt az Andrássy út 60-ban, a Markó utcában és az ítélethirdetéskor is. Látta és hallotta a fia körül tomboló rágalomözönt, mégsem tehetett semmit meghurcolt fiáért, akiért az életét is odaadta volna. Csak elítélése után látogathatta meg a bíborost… „Amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem, mert az Isten nekem is adott jó édesanyát, aki – apámmal együtt – nehéz munkával gondoskodott rólam, nevelt imádságos lélekkel, imádkozott értem és könnyezett sokat. Az otthonon belül és kívül tanultam meg, hogy szent az anya homlokredője, mert a szeretet mélyítette ki” – írja a bíboros az édesanyjáról. A könyv személyes hangvételű visszaemlékezés és hiteles korrajz is egyben. Első kiadás, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 5 000Ft.-Emlékirataim
Horthy Miklós
Kiadó:
Toronto
Kiadás éve: 1974
Oldalszám: 319
„Életem Magyarország történetének immár egy egész korszakát öleli fel és e korszak fontos eseményei között sok olyan is akad, melyekről egyedül csak én tanúskodhatom. Tudom, hogy a világ sok mindenről, amit átéltem vagy közelről tapasztaltam, csak a Hitler által irányított náci-hírverés egyoldalú és célzatos beállításában értesülhetett. Másrészt, az események indítóokainak, mozgatóerőinek és kényszerítő körülményeinek felismerése és tárgyilagos megítélése a második világháborút közvetlen követő idők szenvedélyektől még túlfűtött légkörében sem vált lehetővé.”
Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és „legfelsőbb hadura”, a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig – haláláig – portugáliai magyar emigráns.
Életében – s halála után is sokáig, talán mind a mai napig – jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől.
Számvetéséből – emlékiratából –, amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetéével is rokon tragikumát. Második, emigrációs kiadás, fekete-fehér fotókkal, védőborítóval. Nagyon ritkán előforduló példány. Jó állapotban.
Emlékiratok könyve
Nádas Péter
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1986
Oldalszám: 534
A könyv lapjain három „emlékirat” váltakozik, az első egy fiatal magyar íróé a hetvenes évekből, aki éppen Berlinben tartózkodik, s ott bonyolult szerelmi kapcsolatba kerül egy ifjú német költővel és egy nagy színésznővel. A második egy német történet a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiből - egy regény a regényben, a harmadik pedig az 1953-tól 1957-ig tartó néhány év története, a regénybeli fiatal író gyerekkora. Ez a történelmileg, politikailag és kulturálisan egyaránt dús anyag elsősorban azon a közegen keresztül mutatkozik meg, amelyet a test költészetének lehetne nevezni. Jó állapotban. Kiadói vászonkötésben, védőborítóval. Jó állapotban.
Emlékké válok magam is...
Valló László
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1986
Oldalszám: 186
Szerkesztő:
Dr. Pomogáts Béla
Ez az életrajzi mű bepillantást nyújt a fiatalok és felnőttek népszerű írójának gyermekkorába, ifjúkori és öregkori éveibe, hányt-vetett sorsába. Megtudjuk belőle, mikor és hogyan tett szert annyi ismeretre a természettudós Fekete István, milyen tehetséggel, szorgalommal és milyen körülmények közt alkotta meg életművét. A könyvet fényképek teszik még meghittebbé. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 1 200Ft.-Emlékkönyv Tömörkény István születésének centenáriumára
Kovács Sándor Iván - Péter László (szerkesztők)
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 1966.
Oldalszám: 471
Szerkesztő:
Kovács Sándor Iván és Péter László
Emlékezések, tanulmányok és tiszteletadás, kiegészítve műveinek bibliográfiájával és betűrendi mutatóval. Szövegközti fotókkal gazdagon illusztrált.
Példányszám: 1500
Kiadói vászonkötésben, jó állapotban. (Biz. 587)
Emlékkönyv versikék (+ ajándék emlékkönyv)
Éder Csaba (vál.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1994
Oldalszám: 120
Szerkesztő:
L. Jeszenszky Ágnes (szerk.) Füzesi Zsuzsa (ill.)
Emlékkönyvbe alkalmas versek, idézetek és prózai emléksorok gyűjteménye. „Nem mindegy, hogy mit ír az ember egy emlékkönyvbe, hiszen – mint egy kivehetetlen pecsét – az örökké ottmarad…” Jó állapotban. Plusz ajándék üres emlékkönyv.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Én, a bíró (I, the Jury)
Mickey Spillane
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1991
Oldalszám: 240
Fordító:
Tandori Dezső
Mickey Spillane 1947-ben „született” magándetektív-hőse, Mike Hammer, Chandler Philip Marlowe-jának pályatársa, most az Én, a bíró című regénnyel lép először a magyar olvasók elé. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Ender száműzetésben (Végjáték-univerzum)
Orson Scott Card
Kiadó:
Fót
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 416
Fordító:
Hargittai Krisztina
Sorozat:
Végjáték-univerzum
Orson Scott Card Végjáték-sorozata méltán a science-fiction irodalom legsikeresebb regényciklusa. Az Ender száműzetésben című kötet a Végjáték és a Holtak szószólója közötti összekötő regény, miután Ender megnyeri a hangyháborút, majd elhagyja a Földet. Nem kíván bátyja a Hegemón bábja lenni, ezért ez félig önként vállalt száműzetés indítja el a csillagok közé. Így találkozik azzal a bolygóval, amit a Hangykirálynő készített elő számára. Card végre zseniális írói képességeivel felfedi az olvasók előtt azt az eddig nem ismert történetet, hogy miként is lett a 12 éves Andrew Ender Wigginből az a felnőtt, aki újra átformálja majd az ember lakta civilizációt.
Nem könnyű manapság eligazodni a Végjáték-sorozaton belül, ugyanis Orson Scott Card időközben számos könyvvel bővítette a két leghíresebb, még a ’80-as években írt regényét, a Hugo- és Nebula díjas Végjátékot és szintén Hugo- és Nebula-díjas folytatását, A holtak szószólóját. Angol nyelven jelenleg tizenöt regényről, tizenhárom novelláról és több képregényről beszélünk, készült egy mozifilm, és újabb regények vannak tervbe véve. Ender életén túl ott van az Árnyék-sorozat, amely Beannel és a többi hadiiskolás gyerekkel, valamint Peter Wiggin hegemónná válásával foglalkozik, valamint ott van a Hangy-háborúk trilógia, amelyből azonban rögtön kettő is akad, az első és második háború krónikája.
Jó állapotban.
Az alábbiakban a cselekmény szerinti (kronológiai) sorrend látható, amely két fő szálra (Ender és Bean) oszlik, majd a későbbi kötetekben összeér:
I. A hangyok háborúja (Előzmények)
Ezek a könyvek a távolabbi múltban játszódnak, az Ender játéka előtt.
Föld-gyermekek (Earth Unaware)
Föld-égés (Earth Burned)
Föld-ébredés (Earth Awakens)
A hangyok háborúja: Első találkozás (The First Meetings)
II. Ender-sorozat (Fő szál)
Ender játéka (Ender's Game)
Ender száműzetésben (Ender in Exile) - Ez a könyv közvetlenül az Ender játéka után játszódik, de a Bean-sorozat eseményeivel párhuzamosan.
A Holtak Szószólója (Speaker for the Dead)
A fajirtás (Xenocide)
Ender gyermekei (Children of the Mind)
III. Árnyék-sorozat (Bean szála)
Ez a sorozat a Bean (Bab) nevű karakterre fókuszál, és az Ender játéka eseményeivel párhuzamosan, majd közvetlenül utána játszódik a Földön.
Ender árnyéka (Ender's Shadow) - Az Ender játéka párhuzamos története.
A Hegemón árnyéka (Shadow of the Hegemon)
Árnyak bábszínháza (Shadow Puppets)
Árnyak óriása (Shadow of the Giant)
Árnyak repülése (Shadows in Flight)
IV. A hangyok háborúja utáni történetek
A hangyok gyermekei (Children of the Fleet)
Ajánlott olvasási sorrend
Bár a fenti a kronológiai rend, sokan az Ender játéka után javasolják az Ender árnyéka (Árnyék-sorozat) elolvasását, mivel az jobban megvilágítja a politikai helyzetet, és csak ezután a Holtak Szószólója (a folytatás) felé haladni.