Böngésző

Egyéb Folyóirat, nyomtatvány, aprónyomtatvány, papírrégiség

Erdélyi Lapok 1910

Online antikvárium: Erdélyi Lapok 1910 Szerző:
Kovács Dezső - Kiss Ernő (szerk.)
Kiadó:
Kolozsvár
Kiadás éve: 1910
Oldalszám: 24 szám

III. évfolyam, 1910. Teljes évfolyam. Az Erdélyi Irodalmi Társaság folyóirata, az Erdélyi Lapok 1908 januárjától 1913 márciusáig élt, 6 évfolyamot ért meg. (Az első évben 6, a másodikban 23, a harmadikban 24, a negyedikben 23, az ötödikben 40 és a hatodik évfolyamban 13 szám jelent meg. Kezdetben (1-4. évf.) kéthetente jelent meg, míg az 5. évfolyamtól kezdődően hetilappá vált. Szerkesztője az indulástól a 2. évfolyam végéig egyedül Kovács Dezső, a 3. évfolyam 1. számától társszerkesztőként Kiss Ernő szerepel a lapon. Az 5. évfolyam 1. számától főszerkesztőként Bánffy Miklós van feltüntetve. Az Erdélyi Lapok irodalomtörténeti jelentőségét az adja, hogy részben szerzői révén, részben pedig szellemében, előfutára, megalapozója volt annak a transzilvanizmusnak, amely a kisebbségbe került romániai magyarság két háború közötti irodalmát meghatározta. Az Erdélyi Lapok szerkesztői és szerzői közül többen aktív résztvevői lettek az új, nemzetiségi magyar irodalomnak (Bánffy Miklós, Gyallay Domokos, Kós Károly, Berde Mária stb.). Az Erdélyi Lapok és a transzilvanizmus szoros összekapcsolódását jelzi, hogy Kós Károly a rövid életű (mindössze 12 számot megért) Kalotaszeg című folyóiratát egyesíti az Erdélyi Lapokkal. Itt jelennek meg azok a századeleji tudományos szerzők is, akik történeti, művelődéstörténeti munkáikkal alapozzák meg a transzilván ideológiát és irodalmat. (Pl. Kelemen Lajos, Bíró Vencel, Seprődi János, Csűri Bálint stb.)  Bekötve, jó állapotban.  

KOSÁRBA TESZEM Ár: 60 000Ft.-

Kelet Népe (Szépirodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat)

Online antikvárium: Kelet Népe  (Szépirodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat) Kiadó:
Budapest
Kiadás éve: 1940, 1941.
Oldalszám: 23, 23, 16, 16, 16, 16,
Szerkesztő:
Móricz Zsigmond

Szórványszámok: VI. évf. 7, 10, sz. ; VII. évf. 4, 6, 7, 10. sz. (6 db)
A Móricz-korszak (1939–1942) 1939. december 15-étől a főszerkesztő Móricz Zsigmond, aki ekkoriban válik a népi írók legfontosabb vezéralakjává; segédje hamarosan Jócsik Lajos lesz. Móricz meghirdeti a „Hagyd a politikát, építkezz” jelszavát, noha az újság lényegében a harmadikutas politikát folytatja. Móricz hősies anyagi- és munkabefektetéssel tartja fönt a lapot. A folyóirat fontos új munkatársai lettek Németh László (1938-tól) és Illyés Gyula is. Egy-két verssel, tanulmánnyal még a különutas Kassák Lajos is megjelent a lapban. Cserhát József néhány versével szerepel a lapban, mint népi költő. Kissé kilógott a költészetével, de lelkes szószólója volt Bornemisza László grafikus, költő és Bornemisza B. János grafikus, mint alapító tagok.Mindketten Juhász Géza tanítványai. Móricz helyet adott az erdélyi magyar irodalmároknak. Erdélyben ekkor már keményen folyt a magyarüldözés, a Kelet Népe fontos tájékoztató eszköz az anyaországi magyarság számára a kritikus romániai helyzetről. A lap utolsó száma 1942. szeptember 1-jén jelent meg,három nappal később Móricz Zsigmond elhunyt.
Kiadói papírborítóban. (VII, évf. 4. sz. kissé gyűrött). (Biz. 462)

KOSÁRBA TESZEM Ár: 6 000Ft.-

Ludas Matyi. Humoros, szatirikus hetilap 1957. 4 db

Online antikvárium: Ludas Matyi. Humoros, szatirikus hetilap 1957. 4 db Kiadó:
Budapest
Kiadás éve: 1957.


1.  XIII. évf. 24. sz. 1957. aug. 1.   12 p. (2 lev. 7, 9)  hiányzik
2.  XIII.ÉVF. 25. sz. 1957. aug. 8.   15 p.
3.  XIII. évf. 28. sz. 1957. aug. 29. 15 p.
4.  XIII. évf. 38. sz. 1957. nov. 7.   15 p.

Mottó: Nincsennek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Kiadói papírborítóban, jó állapotban. (Biz. 316)

KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-

"Rába" kályhagyár r. t. árjegyzéke

Online antikvárium: Kiadó:
Győr
Kiadás éve: 193?
Oldalszám: 24

A korabeli kályhák rajzaival. Jó állapotban.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-

Rózsa György Eduardo fiatalkori névjegye

Online antikvárium: Rózsa György Eduardo fiatalkori névjegye

Rózsa György Eduardo fiatalkori névjegye. Rózsa-Flores Eduardo (Santa Cruz, Bolívia, 1960 – Santa Cruz, 2009) bolíviai-magyar katona, színész, író, költő és publicista, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagja, a Jobbik.net szerkesztője, a Kapu és a Leleplező című folyóiratok munkatársa, az Ellenkultúra.info alapító-főmunkatárs, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke. Magyarországon és külföldön Eduardo Rózsa Flores néven is ismert volt, míg fiatalkorában a Rózsa György Eduárdó nevet használta. 2009. április 16-án Bolíviában egy Santa Cruz-i hotelszobában, máig vitatott módon, társaival együtt kommandósok agyonlőtték.    

KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-

Sulyok Dezső négy beszéde

Online antikvárium: Sulyok Dezső négy beszéde Szerző:
Sulyok Dezső
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1947
Oldalszám: 32 + 8

Sulyok Dezső politikai pályájának csúcspontját akkor érte el, amikor a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán után ő lett az FKGP miniszterelnök-jelöltje. Miniszterelnök azonban nem lehetett a hírhedett szalámitaktika miatt. 1946. március 12-én a Baloldali Blokk követelésére 19 társával együtt kizárták a Független Kisgazdapártból és ezzel a párt végleges szétverése is kezdetét vette. Ezért társaival megalakították a Magyar Szabadság Pártot, amelynek elnökévé is választották. A kiadvány tartalmazza Sulyok Dezső beszédeit nagygyűléseken (pl. a szegedi nagygyűlésen) és felszólalásait a Nemzetgyűlésben. A kiadvány melléklete a Magyar Szabadság Párt programja. Megkímélt állapotban.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 6 000Ft.-

Turul (Röpirat)

Online antikvárium: Turul (Röpirat) Szerző:
Téchy Olivér (szerk.)
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 1929
Oldalszám: 47

A Turul Szövetség (Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti Turul Szövetsége Előkészítő Bizottsága) a Horthy-kori Magyarország legjelentősebb egyetemi ifjúsági szervezete 1919 és 1945 között. A Tanácsköztársaság bukásával szinte egy időben jelentette be a Turul Szövetség a megalakulását a budapesti Tudományegyetemen, az ott tanuló nemzeti érzelmű diákság összefogásának céljával. A Turul Szövetség a 20-as évek második felére a legnagyobb, országos szintű felsőoktatási diákszervezetté nőtte ki magát. A Turul szellemiségének középpontjában, a hazafias „bajtársi eszme” áll, amely elsősorban a keresztény-nemzeti gondolkodást, a militarizmust, a revizionizmust és az antiszemitizmust foglalta magába. A kiadvány a Turul Szövetség Szegedi kerülete tervezett folyóiratának bemutató száma, benne egy „Magyar testvérünk!” kezdetű szórólappal. Szép állapotban.  

KOSÁRBA TESZEM Ár: 20 000Ft.-
split