Böngésző
Könyv ajánló
Egy bolygó robinzonjai
Jiří Brabenec – Zdeněk Veselý
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1967
Oldalszám: 407
Fordító:
Sinkó Ferenc
Szerkesztő:
Szitás György (ill.)
„Valahogy így nézhetett ki 1961. science fiction szempontból: az Egyesült Államokban Robert A. Heinlein befejezi a később emblematikussá váló Angyali üdvözletet, Lengyelországban megjelenik a Solaris, Stanislaw Lem szintén kultikus alkotása, s eközben a „szomszéd” Csehországban két szerző közösen megírja az Egy bolygó robinzonjait, ami nem lett nagy siker, nem vált olyan jelentős regénnyé, mint a fent emlegetett könyvek, ellenben tökéletesen példázza a szocialista sci-fi hangulatát. Mert az erős szovjet hatás alatt írt fantasztikus irodalomnak van egyfajta „bája”, a hurráoptimizmus, az emberi erények, az összetartás és az önfeláldozó magatartás egyvelege sajátosan szívmelengető légkört hoz létre.” (Sz.D.) Tizenegy fényévnyire a Földtől az Astrid űrhajó meteorövezetbe kerül és olyan súlyosan megsérül, hogy 22 utasa kénytelen elhagyni… Az ismeretlen Tercia bolygóra kerülnek, ahol két csoportra szakadva kezdik meg nehéz, mindvégig izgalmas kalandos küzdelmüket… A XXI. század emberei, felvértezve elméleti ismeretekkel, de megfosztva a technikai felszerelésüktől tűzcsiholással és kőbaltakészítéssel fognak hozzá, hogy megteremtsék a legelemibb életfeltételeket és védekezzenek a vadállatok , valamint az egyéb rájuk leselkedő, fenyegető veszedelmek ellen. A végső cél: értesíteniük kell az utánuk érkező második Astrid űrhajót a veszedelemről, hogy lehetővé váljék visszatérésük. A bolygón emberi élet nyomaira bukkannak. Kik az ismeretlen bolygólakók? Földről érkezett űrhajósok, vagy a Tercia primitív őslakói? Ki fütyül részleteket a Rigolettóból? Hat sírban öt halott? Honnan jönnek a nyílvesszők? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ az idegen bolygó robinzonjai. Remek állapotban, védőborítóval.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Egy bretagnei nemes kalandjai a Philippini szigeteken 1-2
Alexandre Dumas
Kiadó:
Pest - Szeged
Kiadás éve: 1856 - 2015
Oldalszám: 204 + 195
A mű egy olyan kalandregény, mely a hiteles környezetleírás miatt felfogható útleírásnak, útinaplónak is. Hasonmás kiadás. A két kötet egyben, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 12 000Ft.-Egy csodálatos jövendölés
Zeiner Alajos
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1933
Oldalszám: 128
Krisztus második eljövetele, Jeruzsálem pusztulása és a világ vége. A „Mester" mint próféta egy csodálatos jövendölésben megvilágítja a bekövetkezendő világeseményeket. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-Egy elme az örökkévalóságnak (Neumann János regényes élete) (Dedikált!)
Wisinger István
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 424
Szerkesztő:
Petrikovits Julianna
„Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János.” Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós.
Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős eredményeket ért el a kvantummechanika terén, megalapozta a játékelmélet közgazdasági összefüggéseit, elvégezte a legfontosabb számításokat az atombomba elkészítéséhez, és foglalkozott más matematikai és fizikai problémákkal is. A kötet az ő rövid életének (1903-1957) rendkívüli krónikáját meséli el. Elsősorban arról szól, hogyan jutott el Neumann zseniális elméjének hála Budapestről az Egyesült Államokba, és hagyatékából hogyan lett az örökkévalóság egyik legnagyobb kincse. Tudományos eredményeit a szakemberek Galilei, Newton és Einstein életművével mérik össze. Dedikált, jó állapotban.
Egy emberrablás története
Gabriel García Márquez
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1997
Oldalszám: 317
Fordító:
Székács Vera
Megtörtént eseményt, egy Dél-Amerikában korántsem szokatlan emberrablás történetét beszéli el García Márquez regénye. Hogyan küzdöttek az elraboltak hozzátartozói szeretteik szabadon bocsátásáért; hogyan élte át a környezet a válságos időszakot? Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-Egyéni dinamikus pszichoterápia + Rövid dinamikus pszichoterápia
D. H. Malan + Dr. Bakó Tihamér (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1989, 1992
Oldalszám: 263, 220
Fordító:
Dr. Bakó Tihamér, Dr. Biró Sándor, Dr. Safir Erika, et.al.
Mindenkit izgat, mi történik a pszichiáter rendelőjében, a csukott ajtó mögött. Hogyan lehet beszélgetéssel meggyógyítani olyan súlyos bajokat, mint a depresszió, vagy megoldást találni olyan problémákban, ahol látszólag nincs segítség. D. H. Malan professzor nevét a szakmában mindenki ismeri. Talán nem érdektelen, hogy egy újító szellemű londoni pszichoanalitikus tanítványaként kezdte pályáját - mesterét Bálint Mihálynak hívták. Nagy hatású könyvében a szerző szemléletes példákkal mutatja be a lelki folyamatokba való beavatkozás lehetőségeit, gondosan kerülve minden misztifikációt. Vezetésével feltárul az olvasó előtt az a mély humánummal átitatott pszichoterápiás munka, amelyben a pszichoterapeuta intuícióit magas fokú, etikus tudás hitelesíti. A változáshoz szükséges időtartam rövidítésének, a hatékonyság fokozásának igénye egyidős a tudományos alapú pszichoterápiával. Az úttörők (köztük Ferenczi) nyomán Bálint Mihály és Franz Alexander kutatta először megtervezetten a témát. Az akut pszichés krízisről összegyűlt tapasztalatok segítettek abban, hogy a 60-as évekre tanítványaik (Malan, illetve Amerikában Sifneos, Eisenstein, Davanloo) kialakítsák a rövid dinamikus terápia alapelveit és lehetővé váljék az eredmények nemzetközi összehasonlítása. (Ebben nem kis szerepe van a videotechnika fejlődésének is.) A második műben H Davanloo, S Eisenstein, DH Malan, J Marmor és PE Sifneos tanulmányait találjuk, a téma valamennyi fontos elméleti és gyakorlati vetületéről. 2 mű, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 6 000Ft.-Egy év a világban (Egy szenvedélyes utazó kalandozásai)
Frances Mayes
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 482
Fordító:
Sziklai István
Szerkesztő:
Mór Mariann
A népszerű írónő új könyvében egy időre elhagyja Toszkánát, Férjével ezúttal Spanyolországot, Portugáliát, Franciaországot, a Brit-szigeteket, Törökországot, a görög szigetvilágot, Dél-Olaszországot és Észak-Afrikát barangolják be. Útjuk során új barátságokat kötnek, élvezik az adott hely konyháját, felfedezik a kultúrák sokszínűségét. Olvashatunk például Fezről, ahol az óvárosban több mint kilencezer utca van, Kréta fűszerpiacáról és a tökéletes presszókávéról. Frances Mayes a tőle megszokott lenyűgöző stílusban ír művészetről, építészetről, történelemről, és a különböző vidékek kulináris hagyományairól. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 4 000Ft.-Egy év Provence-ban - Örökké Provence - Bor, mámor, Provence
Peter Mayle
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2003, 2004, 2005
Oldalszám: 245, 235, 263
Fordító:
Füzéki Eszter, Merényi Ágnes, Feig András
Az ifjú angol házaspár, Peter és neje két kutyájukkal búcsút int Angliának, tanyát vásárolnak Dél-Franciaországban és gyökeret eresztenek Provence-ban. Hamar kiderül számukra, hogy az itt élők a hagyományaikhoz ragaszkodó, sokat évődő, de keményen dolgozó derék emberek, akik fél lábban a múlt században élnek, mégis hamisítatlanul korunk gyermekei. Az érdeklődésük meg az ételek iránt egyenesen a megszállottsággal határos. A jó kenyérért, ha kell, öt faluval is arrébb zarándokolnak, a bort is meggondolják, hol veszik, hogy a húsokról, sajtokról, tenger gyümölcseiről már ne is beszéljünk. Az ebédidő hétköznap is két óra, a táplálkozás - amelynek a maga módján mindenki szakértője - szent és sérthetetlen tevékenység. A folytatásban a szerző már otthonosan mozog választott hazájában. Megtudjuk, hogyan tett szert harmadik kutyájára, hogyan vállalt részt a titokzatos szarvasgomba-kereskedelemben, és miképp keresett kincset saját kertjében. Kedvenc éttermei fűszeres fogásaiból, Chateauneuf-du-Pape pincéinek boraiból és Pavarotti „koncertmenüjének” dalaiból mind napsütés és pogány életöröm árad. Peter Mayle harmadik regénye a bortermelés roppantul jövedelmező és kegyetlen versenyt diktáló világáról szól, a helyszíne pedig mi más is lehetne, mint a kedves helyi lakosokkal és érzéki csodákkal teli Provence. A magával ragadó, romantikus olvasmány könnyű, mint egy pohár hűs bor megfűszerezve barátsággal, titkokkal, egy csipetnyi nyomozással és szenvedélyes tánccal. 3 mű, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 5 000Ft.-