Böngésző
Fantasztikus irodalom Sci-fi (SF, Cyberpunk, Steampunk, New Weird, SF-fantasy)
ClipArt
Elisabetta Vernier
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 191
Fordító:
Bihari györgy
Szerkesztő:
Németh Attila
Sorozat:
Galaktika Fantasztikus Könyvek
A ClipArt Elisabetta Vernier 2003-ban megjelent science fiction (ízig-vérig cyberpunk) kisregénye, mely egy évvel később elnyerte az olasz sci-fik legrangosabb elismerését, a Premio Italia-díjat. Vernier könyve egy fiktív, technokrata közeljövőben játszódik, főszereplője pedig egy Alexandra Hill nevű katonanő, aki a milliomos cégtulajdonosnak, David Xandernek dolgozik. A kisregényben nagy szerepet kapnak az akciófilmekben látható harcok, és a szerepjátékokra jellemző taktikák. A kiadás különlegessége, hogy a szerző két másik, a ClipArt világában játszódó novellájával (Éhes fény, Origami) együtt jelent meg egy kötetben. Vernier azóta több történetet is írt a Kranio Enterprises univerzumba, melyek antológiákban jelentek meg.
Meg kell említeni, hogy mindezeken túl a a befejezés az, ami igazán arcul csapja az embert. A happy end biztos tudatában Elisabetta Vernier egy frappáns huszárvágással gondoskodik róla, hogy gyorsan észhez térjünk és belássuk, a nagy hatalmú multikkal és befolyásos vezetőkkel nem lehet ujjat húzni. Sajnos, egyre inkább úgy tűnik, a jelenben sem.
Jó állapotban.
Dan Brown-pakk
Dan Brown
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2009, 2010, 2013, 2018,
Fordító:
Bori Erzyébet, Turcsányi Jakab, Mihály Árpád
Dan Brown regényei a kriptográfia , a művészet és az összeesküvés-elméletek visszatérő témáit tartalmazzák. 5 kötet, jó állapotban. A megtévesztés fokának nincs burkolója. - Digitális erőd Az elveszett jelkép Eredet A megtévesztés foka Inferno
KOSÁRBA TESZEM Ár: 15 000Ft.-Diagnózis (Dedikált!)
Antal József
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2006
Oldalszám: 384
A 2005. év Galaktika közönségdíjas írója regényében elvisz minket a 26. század túlnépesedéstói fuldokló Földjére. Egy olyan világ differenciáldiagnózisát tárja elénk, ahol évszázadok óta halálos bűnnek számít a betegség, és szigorú szabályok határozzák meg, meddig élhet egy ember. A társadalom vezető csoportja, az orvosok, a gyors halál biztosítására tesznek morbid „Hipokratészi" esküt. A társadalom vezető csoportja, az orvosok, a gyors halál biztosítására tesznek morbid „Hippokratészi" esküt. A regény fehérköpenyes hőse, Phyl Macao, a túlnépesedés csökkentését még erőszakos módszerekkel is elérni képtelen, de a hatalmához végletekig ragaszkodó orvosi kaszt elöl a menekülésnek csak egy útját látja: benépesíthető új világok meghódítását. Dedikált, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Diaszpóra
Greg Egan
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 407
Fordító:
Huszár András
A Diaszpóra (Diaspora) egy 1997-ben megjelent transzhumanista sci-fi regény Greg Egan tollából. A regényt több kritikusa is a világ legkeményebben tudományos science fiction regényei között tartja számon, és egyike a szerző legismertebb munkáinak.
A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak.
A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa éri a húsvéreket, mely arra enged következtetni, hogy a poliszok jövőjét a természet törvényeinek fittyet hányó, bizarr asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Így hát az árva polgárok és húsvér menekültek egy csoportjával karöltve nyomába ered a tudásnak, amely egyedül szavatolhatja a biztonságukat…
Olvasott állapotban.
DNS-háború (Aliens 2.)
Diane Carey
Kiadó:
Szeged
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 308
Fordító:
Szántai Zsolt
Sorozat:
Aliens
A rideg és ellenséges világegyetemben keringő Rosamond 6 nevű bolygó ideálisnak tűnik az emberi élet számára. Ám ez a paradicsomi világ egy halálos titkot rejt: röviddel a felfedezése után egy könyörtelen, pusztító idegen létforma jelent meg rajta, mely végzett az ide érkező első telepesekkel... Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 4 000Ft.-Dr. Ezésez Géza karrierje
Dévényi Tibor
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1975
Oldalszám: 206
...avagy Tudósok és rágcsálók. Jó állapotban. (hbiz)
KOSÁRBA TESZEM Ár: 7 000Ft.-Dűne - Caladan hercege
Brian Herbert - Kevin J. Anderson
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 428
Fordító:
Tamás Gábor
Leto Atreides a békés Caladan bolygó hercege, aki igyekszik távol maradni a politikai csatározásoktól. Ám az Impérium tele van cselszövéssel. Frank Herbert fia, Brian Herbert és írótársa, Kevin J. Anderson a klasszikus Dűnéből ismerős történet előzményében megmutatják, milyen események vezettek az Atreides-ház végzetének beteljesedéséhez és a sivatagbolygó, a Dűne felemelkedéséhez. Szép állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Dűne - Káptalanház
Frank Herbert
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1995
Oldalszám: 497
Fordító:
Hoppán Eszter
A Dűne nincs többé. Haragjukban felperzselték a Megbecsült Matrónák – az univerzum távoli szegletéből a régi Impériumba visszatért vad, kegyetlen nők rendje. Az ő féktelen erejükkel csupán az ősi Bene Gesseritek dacolnak, ám a folyamatos harcban ők is megfogyatkoznak. Rejtett központjukban, a Káptalanház világán próbálnak kidolgozni egy tervet, amellyel felülkerekedhetnek az ellenfeleiken, ezzel megmentve az emberiséget a pusztulástól. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 5 000Ft.-