KATEGÓRIÁK

Böngésző

Vallás Kereszténység, vallástudomány, vallástörténet, Biblia, vallásos irodalom, egyházak, templomok, Vatikán

VISSZA A CSOPORTHOZ
Könyv: Ördögi kísértetek
Ördögi kísértetek - 1. Kép

Ördögi kísértetek

Szerző: Bornemisza Péter
Kiadó: Akadémiai
Kiadás éve: 1955
Kiadás helye: Bp.
Oldalszám: 293 + 12 t. (1 kihajtható)
Szerkesztő: Eckhardt Sándor

Az Ördögi kísértetek első felében az ördög természetét, annak sokféle kísértéseit és az ezek ellen való védekezés módozatait fejtegeti, részben saját élményei, részben két – általa személyesen jól ismert, de meg nem nevezett – „főember” élete alapján. A második rész valójában példatár a mű első felében kifejtettek bővebb illusztrálására. Ez utóbbinak az anyagát részben külföldi forrásokból, elsősorban Johannes Manliusnak Melanchton előadásaiból és Carion világkrónikájából, részben pedig saját tapasztalataiból, megfigyeléseiből merítette. Munkájával az volt a célja, hogy az ember szándékától sokszor független rosszra való hajlam – Bornemisza hite szerint az ördög – kísértéseit embertársai előtt feltárja, s ezáltal segítséget nyújtson nekik ezek leküzdésében, illetve a bűnök elkerülésében. 700 példányban készült. Jó állapotban.

KOSÁRBA TESZEM Ár: 6 000Ft.-
split