Böngésző
Hadtörténelem Hadtudomány, hadművészet, hadpolitika, hadtörténet, harcászat, háborúk, ütközetek, csaták
VISSZA A CSOPORTHOZA Doberdó védelme az első isonzói csatában
Szerző: Báró Somorjai Lukachich GézaKiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 1918
Kiadás helye: Bp.
Oldalszám: 92
Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, s annak a gyászos emlékű történelmi-földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács, vagy a Don-kanyar is tartozik. A súlyos veszteségeket, szomorú emlékeket idéző fogalmon túl azonban a Doberdó a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is. A Doberdó-fennsík kopár kövein, a fennsík védelmének legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül döntően a korabeli Magyarország területéről származó ezredek harcoltak és a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák-Magyar Monarchiát. A Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá. 1915. június 23-án kezdődött az első isonzói csata, melyet aztán a következő három évben még 11 követett. Vagy 100 ezer magyar halott volt a Monarchia félmillió áldozata között, a másik oldalon még nagyobb veszteségeket könyveltek el, Olaszország 750 ezer embert veszthetett a kegyetlen terepen zajló állóháborúban. Doberdó neve elválaszthatatlanul egybeforrt a legendás magyar vitézséggel, mely ebben a háborúban az ősi magyar virtus minden erejével lángra lobbant, és vakító fénye az egész világ előtt tisztán olvashatóan hívta fel a figyelmet e nemzet ezeréves történetére és sértetlenül megőrzött ősi erényeire. Kopott borítóval, belül jó állapotban, térképekkel.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-