Böngésző
Műszaki könyvek Vasút
125 éves a Magyar Vasút
Szerző:Petrik Ottó - Szegő Ferenc (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1971
Oldalszám: 80
Sorozat:
Vasutak világa 3.
A magyarországi vasúttörténet kezdetei a 16. századig nyúlnak vissza, amikor a történelmi Magyarország területén élő német bányászok meghonosították a fából készült nyompályát, a vasúti pálya elődjét. 1827-1828 között kísérletek folytak a pest-kőbányai lebegő vasúttal, de a lóvasúti technológia a hagyományos szállítás konkurenciája miatt nem bizonyult jövedelmezőnek. 1836-ban a király vasútépítéseket lehetővé tevő törvényt fogadott el, ezt követően heves vita alakult ki az országgyűlésen, hogy a Duna jobb- vagy bal oldali partján épüljön meg a két fővárost összekötő vasútvonal. Végül a pesti oldal mellett érvelők kerültek ki győztesen. 1844-ben kezdődött meg a Pestről induló vasútvonal építése, és a mai Magyarország területén az első vonalat Pest és Vác között 1846. július 15-én nyitották meg. 1847-ben már a Pest–Szolnok 99 km hosszúságú szakasz is elkészült. A vasút hamar gyors fejlődésnek indult, a 19. század ipari forradalmának az egyik legjelentősebb tényezője lett. A vasúthálózat teljes hossza jelenleg 7297 kilométer. A magyarországi vasúthálózat összeköttetésben áll más európai hálózatokkal, személy- és teherszállítás terén szolgáltatásokat nyújt nekik. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 5 000Ft.-125 éves az Alföldi Vasút
Szerző:Horváth Ferenc dr. (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1996
Oldalszám: 261
Szerkesztő:
Mezei István
Sorozat:
Vasúthistória Könyvek
Az Alföld-Fiumei Vasúttársaság 125 évének története számos képpel és dokumentumokkal.
A 125 éves MÁV
Szerző:Mezei István (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1993.
Oldalszám: 252
Szerkesztő:
Közrem: Dr, Csiba József, Koltai Mariann
A kötet az 1993-ban 125 éves jubileumát ünneplő MÁV fejlődését mutatja be. 657 színes és fekete-fehér képpel illusztrált. Jó állapotban.
A MÁV Szolnoki Járműjavító Üzem története 1856-1981
Szerző:Kaposvári Gyula (szerk.)
Kiadó:
Szolnok
Kiadás éve: 1981
Oldalszám: 76
A Tisza mentén benépesedett Szolnok évszázadok óta szárazföldi utak csomópontja, egyben jelentős tiszai átkelőhely – kereskedelmi tranzitállomás. A legendás Szolnoki Járműjavítónak a története is egybeesik a hazai vasútépítés históriájával. A hazai vasútépítés 1846 őszén kezdődött az első, Pest és Vác, majd a második, Pest és Szolnok között lerakott vasútvonal által – utóbbit 1847. szeptember 1-én avatták fel ünnepélyesen. Ennek megnyitását közvetlenül követő időszakban a vasúti járművek karbantartása nem igényelt nagy javítóbázist, ezért Szolnokon csak egy, a fűtőházzal egyesített kis fiókműhelyt építettek fel az Indóház szomszédságában. Ez volt a legelső szolnoki vasúti járműjavító. Évek múltán azonban, amikor megnyílt a Szolnok–Debrecen (1857) és a Szolnok–Arad (1858) vasútvonal, szükségessé vált egy minden tekintetben méretesebb és felszereltebb javítóbázis létrehozása az immáron vasúti gócpont szerepét is betöltő Szolnokon. 1856-ban tehát a Tiszavidéki Vaspálya Társaság megkezdte a jelenlegi, a kezdeti bázis létrejöttét követően máig folyamatosan bővülő Szolnoki Járműjavító megépítését. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 4 000Ft.-A vasúti technika kézikönyve 2.
Szerző:Czére Béla (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1977
Oldalszám: 1146 + 24 t.
A kézikönyv 2. kötete feldolgozza a járművek üzemét és javítási technológiáit, ismerteti a vasút távközlő-, jelző- és biztosítóberendezéseit, tárgyalja a vasúti szemmély- és áruszállítás funkcióit és ismerteti a vasúti üzemgazdaság széles területét. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 15 000Ft.-A vasút újjáépítése
Szerző:Gál György (szerk.)
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1946
Oldalszám: 146
Tanulmányok a MÁV háború utáni helyreállítási munkáiról. Jó állapotban, a burkoló gyűrött, sérült.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-Dízel-vontatójárművek
Szerző:Bencsik László - Gátay Szilárd - Lovas József - Szládik Géza
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1988
Oldalszám: 180
Szerkesztő:
Mezei István
Dízelmozdonyvezetői tanfolyamok számára - I. rész. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-Egy gazdaságpolitikai alternatíva a reformkorban - A fiumei vasút
Szerző:Gergely András
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1982
Oldalszám: 166
Sorozat:
Értekezések a történeti tudományok köréből Új sorozat 98.
Hogyan törhet ki Magyarország viszonylagos gazdasági elszigeteltségéből? Milyen új külkereskedelmi irány alakítható ki, amely közvetlen bekapcsolódást biztosíthat a világkereskedelembe? Ez a kérdés a 18. század végétől foglalkoztatta a magyar politikusokat. A választ keresők figyelme kezdettől a Duna és főként az Adriai-tenger felé fordult. A fiumei közúti összeköttetés nehézkes volta miatt az 1830-as évektől kezdődően egyre többen szorgalmazták a vasúti összeköttetés kiépítését. Az 1840-es évektől a követi utasításokban is kifejezésre jutó általános kívánság lett a fiumei vasút megépítése. Hogyan, milyen erőből építsenek a tőkeszegény országban? Merre vezessék a vasutat? Nagy vita és politikai küzdelem bontakozott ki a lehetséges megoldások körül. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-